Az Intel San Franciscói fejlesztői konferenciájától nem messze, Sunnyvale városában mutatta be a sajtó képviselőinek a régóta várt Zen architektúrát az AMD. A Global Foundries által gyártott, a Polaris kártyákban már bemutatkozott 14 nm FinFET technológiára épülő „Summit Ridge” kódnevű processzor 8 magon, 16 szálon végzi feladatát, szerverekbe szánt testvére a „Naples” 16 magon, 32 szálon teszi ugyanezt. A prezentáció szerint nagyon sikeresen, ugyanis az ezt megelőző, "Vishera" generációhoz képest 40%-kal több utasítást hajt végre ciklusonként, ami nagyon nagy előrelépés, ezzel az Intel jelenlegi csúcskategóriás, i7 processzoraival sikeresen veheti fel a versenyt. Hogy midenki tisztán értse mit is jelent ez, egy 3 GHz-en ketyegő Summit Ridge 40%-al több instrukciót végez el, mint egy ugyanilyen órajelen dolgozó Vishera, csak a miheztartás végett, az Intel óramű pontossággal működő fejlesztési fázisai során 5-10% közé tehető az előrelépés. Na persze nem leírni akarjuk az Intelt, hiszen ebből látszik, hogy mekkora előnyben volt eddig, amit most egy lépésben behozott az AMD.

the-future-is-zen.jpg

Na de minek köszönhető ez a túlzás nélkül hatalmas ugrás? A FinFET technológia mellett a cache hierarchia teljes átalakítása, jobb predikciós eljárások, és párhuzamos multithreading az amire mutathatunk.

Új processzorhoz új foglalat is dukál, az AM3 (és AM3+) után értelemszerűen az AM4 a soros, ami egyesíti az AMD APU és CPU platformjait; vagyis úgy tűnik, hogy az FM vonal valóban „megszűnik”, az FM és AM processzorok egy foglalatot használnak majd. Az AM4 foglalatos alaplapok tömeggyártása hamarosan, 2016 második felében megkezdődik, a várva várt Zen család első tagjai (ami még lehet, hogy nem is ezen a néven fut majd) pedig 2017 első felében lesznek elérhetők az ígéretek szerint. Addig várhatóan kellő hírverést kapnka majd, az AMD marketingosztályát ismerve - apropó, a végére egy összevágott, tájékoztató jellegű összeállítást is kaptunk, angolul értő olvasóink örömére (a többieknek sem kell agóddni, a hírben több is szerepel).