A FilmDivider portál meg nem nevezett forrásokból úgy értesült, hogy a készülő, talán 2015-ben megjelenő Assassin’s Creed mozifilm nem fogja követni egyik, eddig megjelent játék eseményét sem, hanem egy új történetet mesél el, ami a nézőket Spanyolországba repíti, mégpedig a 15. századba, mikor az inkvizítorok tartották rettegésben a népet. 

A hősünk természetesen egy assassin lesz, egy bizonyos Aguilar de Agarorobo, kinek apja ebben az időben az assassin rend vezetője volt, így kitalálható, hogy fontos szereplője lesz az évszázadok óta folyó hatalmi játéknak a templomosok és az assassinok között, s ebből fakadóan leszármazottja is értékes célpont. A jelenben Michael Lynch kalandjait követjük majd; ő a halálsoron várja sorsát, de időt nyert azzal, hogy a templomosok célkeresztjébe került, s beülhetett az Animusba. A kísérleteket egy bizonyos Joseph nevű figura fogja elvégezni rajta, aki a nagyfőnök, Alan Rikkan, az Abstergo vezérigazgatójának parancsára teszi a dolgát. A főszereplőnk persze nincs egyedül, ugyanis egy Lara nevű assassin segíti, aki elvileg a múltban is mellénk szegül.

A jelenben a szálákat a háttérből mozgató Rikkan lesz a nagy ellenfelünk, míg a múltban Tomas de Torquemada a célpont, aki egyszer már feltűnt a játékuniverzumban, az Assassin’s Creed 2: Discovery című játékban, mint Rodrigo Borgia beosztottja.

Aguilar és Michael szerepét Michael Fassbender játssza majd, de a többi karakterről még nem tudunk semmi, ahogy arról sem, hogy mindezt, honnan szedte a FilmDivider, így nem biztos az új információk hitelessége -- bár nem is tűnik sületlenségnek az egész.

spanish-inquisition.jpg