Az Xbox One E3-as prezentációja során bemutatkozott a Halo sorozat legújabb tagja, ám a leleplezés teljességgel semmitmondó volt, lényegében csak arra volt jó, hogy lássuk: igen, a Microsoft következő generációs konzolja sem marad Master Chief nélkül.

Tegnap aztán kiderült, hogy tényleg csak olyan tessék-lássék bemutatót kaptunk, ugyanis a szóban forgó játék nem a Halo 5, hanem egy 60 fps mellett futó lövölde a Halo univerzumban. Ezt maga Phil Spencer, a Microsoft Game Studios alelnöke mondta, aki hozzátette azt is, hogy nem ok nélkül hiányzott a név mögül a sorszám. Ez tehát nem egy szó szoros értelemben vett folytatás, de több szállal kapcsolódik az eddig történethez, s így már érthető miért kezdte el a játékokat nem Reclaimer-trilógia, hanem Reclaimer-sagaként emlegetni a 343 Industries -- a 2014-ben megjelenő játék lehetséges, hogy egy kiegészítő történet lesz a tényleges folytatás felé vezető úton.

A Halo sorozattal kapcsolatos hír még hogy a Microsoft megkezdte a tárgyalásokat a Halo 2 ünnepi kiadásával kapcsolatban, de egyelőre még semmi konkrétum nincs. A cél az, hogy ha lesz is ilyen, azt a megfelelő időpontban, helyesen készítsék el, ugyanis szerintük nem szabad arról szólnia egy ilyen fejlesztésnek, hogy szimplán elővesznek egy éppen 10 éves játékot és azt felújítják. Az eredeti Halo ünnepi kiadása például nem csak magáról a játékról, hanem a konzolról is szólt.

Halo (2014) -- Megjelenés: 2014 -- Gépigény: nincs