A Dead Space-sorozat sosem volt az a kiemelkedően sikeres játékszéria, de az első két rész azért pozitívan teljesített a kritikusoknál, a játékosoknál és a kasszáknál is. A Dead Space 3 viszont nem sikerült olyan jól, mint a kiváló Dead Space 2 vagy a hangulatában mindkét folytatást magasan verő első rész, s bár a maga nevében nem volt rossz játék, a feleslegesen erőltetett kooperációs mód, a legalább ilyen felesleges, és igencsak unalmas mellékküldetések bizony megbuktatták. A folytatás igencsak kérdésessé vált ezután.

Már tavaly biztosítottak minket afelől, hogy a Dead Space-sorozat nem kapott kaszát, most viszont Patrick Söderlund alelnök kicsit konkrétabban is nyilatkozott a szériával kapcsolatos jövőbeli terveikről: „Csinálunk-e új Dead Space-játékot? Úgy hiszem, igen. De el kell gondolkodnunk azon, mi tette az előző részeket sikeressé, és ki kell találnunk, mit tudunk kihozni a címből az új generáción” -- mondta a Polygonnak. „Ez persze nem egy új Dead Space bejelentése. Tisztázzuk a dolgot: nem dolgozunk ilyen játékon. Csupán annyit mondok, hogy a sorozat visszatérése a jövőben abszolút lehetséges.”

A nagy kérdés persze az, hogy mikor fog elkészülni, illetve ki készíti el, ha egyszer sorra kerül. A Visceral Games jelenleg egy eddig be nem jelentett Star Wars játékon, valamint a Battlefield Hardline-on ügyködik, így amíg ezek közül egyik vagy mindkettő el nem készül, igencsak valószínűtlen, hogy belekezdenének egy Dead Space-be. Persze annak lehetősége sem kizárt, hogy az EA kiadja másnak a játékot. Söderlund állítása szerint jelenlegi vezérelvük az, hogy „minden játékfejlesztő azon dolgozzon, amin szeretnének.” Úgyhogy ha a Visceral egyszer csak Dead Space-játékot akar fejleszteni, valószínűleg az EA nem fog az útjukba állni. Ti örülnétek a sorozat folytatásának?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!