Egyáltalán nem nevezhető újdonságnak a közösség által pénzelt projektek ötlete. Az első ilyen, a Kickstarter ugyanis 2009-ben pattant ki Perry Chen, Yancey Strickler és Charles Adler fejéből. Az elképzelés ugyebár az, hogy erre az oldalra feltöltünk egy érdekes projektet, leírjuk, hogy miről szól, majd megmondjuk, hogy mennyi pénzt szeretnénk, s mit adunk az adományokért cserében. Ha az ötlet megtetszik az embereknek, és pénzt is adnak a határidő lejárta előtt, a projekt elkészül, az érintett felek pedig boldogak lehetnek. Az idea nagyon jó, a Time magazin 2010-ben nem véletlenül nevezte az év a legjobb új ötletének -- ám ahhoz, hogy az ilyesfajta finanszírozás bekerüljön a köztudatba, 2012-ig kellett várnunk. A Double Fine ekkor határozott úgy, hogy az óvatos kiadókat megkerülve a rajongókon keresztül érik el a céljukat -- az eredmény azonban még őket is meglepte. A kívánt összeg villámgyorsan összejött a csapat új játékára, sőt annak többszörösét is összehozták az idő lejárta előtt, ám ami a legfontosabb: bebizonyították a világnak, hogy így is lehet finanszírozni a játékokat. Az átütő siker óta nagyon sok hasonló projekt született, melyek közül most az öt legérdekesebbet szedtem össze.

5. Double Fine Adventure

Ha a legérdekesebb játékosok pénzéből tető alá hozott projektekről van szó, egyszerűen nem mehetünk el a Double Fine új ötlete mellett, már csak azért sem, hiszen ez indította be ezt az egész őrületet, ami nélkül az alábbiakban felsorolt játékok, és az egyéb, a játékvilághoz köthető termékek (konzolok és perifériák egyaránt) nem jöhettek volna létre. Nagy kár azonban, hogy a csapat teljes és totális titokban készíti a művet, amiről nem sok, de még egy kép sem szivárgott ki, pedig már mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a kalandjátékok nagyapái épp min dolgoznak.

Pontosan a nagy titkolózás miatt nem kerülhetett feljebb a listámban a Double Fine Adventure. Persze azt nagyon jól tudom, hogy a csapat tele van érdekes és szórakoztató ötletekkel (elég csak megnézni a nemrégiben megjelent The Cave-et), s most, hogy nem kell egy nagy kiadó füttyére táncolniuk, Tim Schafer és Ron Gilbert párosának közreműködésével a lehetőségek szinte végtelenek, ám ameddig a stúdió meg nem szólal, nem tudok nagyon izgatott lenni.

Az öt legérdekesebb rajongók által pénzelt projekt

A Double Fine 400 ezer dollárt kért, de 3,3 milliót kapott

4. Leisure Suit Larry in the Land of the Lounge Lizards HD

A 2009-es, találóan elnevezett Leisure Suit Larry: Box Office Bust óriási bukása után senki sem gondolta volna azt, hogy a 80-as években fénykorát élt sorozat egyszer visszatérhet -- a klasszikusok rajongóinak szeme azonban tavaly felcsillant. Ekkor történt az, hogy a játék kitalálója, Al Lowe volt csapatát összeverbuválva egy új cég alatt próbálta tető alá hozni a ma már őskövületnek számító első rész felújított változatát, s noha első nekifutásra ez nem sikerült, Kickstarteren már célba értek, még ha kasszát nem is robbantottak úgy, mint a lista többi tagja.

A Replay Gamesben Al Lowe-on kívül számos olyan alak található meg, akiknek annak idején a Sierra Games keretében komolyabb köze volt a kalandjátékokhoz, de minimum több éves tapasztalattal rendelkeznek a fejlesztés valamilyen területén. A stábban többek között Josh Mandelt, Sabine Duvallt és Leslie Balfourt találjuk, akik mind Lowe munkatársai voltak egy bizonyos ponton, így attól azt hiszem, nem kell tartanunk, hogy egy amatőr banda fércmunkáját kapjuk a pénzünkért.

És, hogy mégis mire számíthatunk? Nos, egyrészt mivel az eredeti játék 1987 derekán jelent meg, teljes mértékben átdolgozott látványvilágot fogunk kapni, megfelelve a kor elvárásainak, de a lehető legnagyobb mértékben igazodva az eredeti műhöz. A humor tehát érintetlen marad, sőt kibővül, ugyanis minden karakter teljes szinkront kap, ezen felül pedig a játékmechanizmusokat kipofozzák, hogy ne csak kényelmesek legyenek, hanem hordozható készülékeken is működjenek. Egy teljes, minden részletre kiterjedő renoválásról van tehát szó, aminek elsősorban az öreg motorosok örülhetnek, de talán a játékosok új generációja is vet majd egy pillantást a kész termékre.

Az öt legérdekesebb rajongók által pénzelt projekt

Ha minden jól megy, akkor áprilisban már megjelenik a játék

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2