Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy Amy Hennig, az Uncharted írója és kreatív vezetője tíz év után otthagyta a Naughty Dogot, ezzel magára hagyva szegény Nathan Drake-et következő kalandjával. Azonban az IGN úgy értesült, hogy Hennig nem önszántából távozott a stúdiótól, hanem a The Last of Us fejesei, Neil Druckmann és Bruce Straley kényszerítették erre. Nos, úgy tűnik, ez nem teljesen fedi a valóságot, a Naughty Dog hivatalos közleményben cáfolta meg a pletykát.

„A hét folyamán megerősítettük azt a sajnálatos hírt, amely szerint Amy Hennig elhagyta a Naughty Dogot” – kezdték a közleményt a stúdió honlapján Evan Wells és Christophe Balestra társelnökök. „Hiányozni fog, és ahogy korábban mondtuk, nagyra értékeljük mindazt, amit a Naughty Dogért tett. A legjobbakat kívánjuk neki.

Ugyanakkor úgy érezzük, fontos tisztáznunk a sztori kipattanásakor felröppent amatőr félreértelmezést. Bruce Straley és Neil Druckmann SEMMIFÉLE módon nem keveredett bele a történtekbe. Felháborító számunkra, hogy tucatnyi hír kélt szárnya, melyek ugyanazt a sértő gyanúsítgatást tartalmazzák, mint az eredeti riport. A Naughty Dog társelnökeiként felelősek vagyunk a stúdió ügyeiért.

Normális esetben nem foglalkoznánk olyan pletykákkal és spekulációkkal, amik a Naughty Dog belső ügyeit firtatják, de most két dolgozónk személyes jó hírét sértették meg, így szükséges volt tisztázni a dolgot. Erről ennyit. Most pedig visszatérünk ahhoz, amivel foglalkoznunk kellene: a játékkészítéshez.”