Baldur’s Gate: Saga van!A ’90-es évek közepén úgy tűnt, kihalnak a számítógépes szerepjátékok, az Ultima VII vagy a Betrayal of Krondor a műfaj hattyúdalát írták meg. Ekkor lépett színre egy fiatal kanadai csapat, a három ifjú orvos, Ray Muzyka, Greg Zeschuk, és Augustine Yip által 1995-ben alapított BioWare. A fiúk elkészítették az Infinity Engine nevű motort, és megírtak rá egy hatalmas, epikus sztorit az Advanced Dungeons & Dragons 2. kiadásának szabályrendszerére alapozva, az Elfeledett Birodalmak (Forgotten Realms) világában. Az 1998 karácsonyára kiadott játék feltámasztotta a műfajt, a csillagokba repítette a BioWare-t (ahonnan azóta se szándékoznak lejönni), és megteremtett egy legendát. Egy legendát, melyből egy második rész, és két kiegészítő is elkészült, mielőtt a csapat lezárta volna saját XX. századi történelmét, nekiállva az új idők játékainak, a Neverwinter Nightsnak, a KOTOR-nak, a Jade Empire-nek, és a jelenleg fejlesztett Mass Effectnek és Dragon Age-nek.

 
A Baldur’s Gate legendája viszont a mai napig él, és aki elmerül benne, garantáltan részesévé válik, és örökre megőrzi magában. Az Atari és a BioWare jóvoltából most szerencsére az eddig csak nehezen hozzáférhető komplett gyűjtemény hozzáférhető, és hála a nemrég remek szerződéseket aláírt SeVeN M-nek, már a hazai boltok polcairól is leemelhető a cucc, ráadásul több mint barátságos, 4000 Ft körüli áron (sőt az 576.hu és a CDGalaxis tavaszi akcióinak köszönhetően még olcsóbban, illetve ingyenes házhozszállítással). A dobozban mind a négy cím, tehát a Baldur’s Gate, a Baldur’s Gate: Tales of the Sword Coast, a Baldur’s Gate II:Shadows Of Amn, és a Baldur’s Gate II: Throne of Bhaal megtalálható egy-egy DVD-n, eredeti angol nyelven, ám XP-re igazítva. Megjegyzem, hogy a kiadvány megjelenésekor a Baldur’s Gate: Tales of the Sword Coast csak angol nyelvű Windows alatt futott, ám időközben a Bioware úgy tűnik, megtalálta a megoldást, az ezt orvosló patch megtalálható a letöltések között!

Remélem, egyre több kiadó lát fantáziát az ilyen összgyüjteményes kiadásban, így lassan az egész ifjúságomat felpakolhatom a polcra...