Barnamackó, telibeAz isztambuli triumvirátusnak, mely magát Zoetrope Interactive névre keresztelte, ez az első játéka, melyhez rögtön egy saját motort is fabrikáltak. Nos, hogy megelőlegezzem az elkövetkezőket: elég kellemes kezdést sikerült összehozniuk. Nem ígértek lélegzetelállító grafikát és soha nem látott játékmenetet, csak félelmet, borzongást, bizonytalanságot, egy kiadós pszichológiai thrillert, kalandjáték köntösben, H.P. Lovecraft szellemében. A ma kiadott, hamarosan a PGO szerveről is letölthető, bő 150 megás – sajnos ennek megfelelően elég rövid – demonstráció mindezt igazolni látszik.

Az alapfelütés akár sablonos is lehetne, hiszen egy öreg, mindenféle titkos járatokat, csapóajtókat, üregeket rejtő öreg házban találjuk magunkat, melynek gazdája különös, külhoni útra ment, ősi, borzalmas isteneknek áldozó primitív törzseket felkutatni. Kihalt otthonának sötét zugai, nyikorgó padlója, lépcsői és ajtói, a pislákoló lámpafény által a falakra rémített árnyak jelentik a díszletet nyomozásunkhoz, melynek során elménk nemcsak a hagyományos, kalandjátékokban szokásos módon lesz próbára téve. A hangulatra a 7th Guest / 11th Hour, a Scrathes, illetve „szomszéd műfajból” a Clive Barker’s Undying hozható fel példának, ami azt hiszem, elég jó ajánlólevél. Ráadásul a Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth is múzsaként szerepelhet, ugyanis ottani hősünkhöz hasonlóan e játék fő karakterére is néha rájön a paranoia, és elkezd lihegni, ide-oda Barnamackó, telibekapkodja a fejét, hallucinál, és mindezt a srácok igen jól oldották meg. A zeneszerzőt és hangtervezőt külön dicséret illeti, a muzsika és a zörejek tökéletesen járulnak hozzá az élmény kiteljesedéséhez (bár ebbe besegített a redőnyömet szaggató szél is...). A grafika – belső nézetű, kötöttpályás (arra mész, amerre a játék engedi, viszont szabadon körbenézhetsz, panorámaszerűen) címről van szó - meglepően kellemes, mindenféle speciális hatásokkal (dinamikus fények, árnyékok és társaik), de bőven elég neki egy egygigás proci, negyed/fél giga RAM, és egy 128k-s, DX9-es videokártya.

Mint említettem, a demó igen kurta, viszont a végén garantáltan kiengeded a barnamackót, amit csak megkoronáz a felirat: érkezik 2007. halloweenjén... A végleges cuccban egyébként három játékmódot találunk majd, mely a segítségek terén jelent különbséget (minél magasabb szinten játszol, annál jobban magadra leszel utalva), ebben az anyagban normál módban tevékenykedhetünk. Aki elég bátor és bírja idegekkel (a dobozképen látható korhatár-besorolást kéretik minimum egy tízessel megtoldani, azt hiszem, ez még nem a végleges verzió...), ugorjon rá a letöltésre, az éjszaka pont alkalmasnak látszik egy kiadós borzongásra...