Két, névtelenségbe burkolózó tesztelő azt nyilatkozta, hogy a Warner Bros. már hónapok óta tudott arról, hogy gyenge a  Batman: Arkham Knight PC-s átirata. „Elég meredek a Warner részéről azt állítani, hogy fogalmuk sem volt a port minőségéről. A program ilyen volt hónapok óta, a most látott problémák pedig ugyanazok, amiket majdnem egy éve találtunk.” -- mondta az egyik tesztelő, majd hozzátette: „Szó szerint több ezer bugot jelentettünk a PC-s verzió sebességét illetően. Mindenféle baj volt a textúrákkal, a Batmobile meg hazavágta a sebességet.” A másik forrás azt mondta, hogy a PC-s kiadás tesztelését 720p felbontáson végezték, és mivel nagyon féltek attól, hogy kiszivárog a sztori, nem egy külsős csapattal végezték a széleskörű, különböző konfigurációkat érintő vizsgálatot.

Mellesleg a konzolos változatokkal is probléma volt, a Rocksteady ugyanis arra számított, hogy jóval könnyebb lesz ezekkel a munka, de sok nehézségbe ütköztek, és ezért késett kétszer is a program.

Mindkét forrás azt mondta, hogy a kiadó nagyon is tisztában volt a játék problémáival, de úgy vélik, nem azért engedték a boltokba ilyen állapotban, mert ki akartak szúrni a vásárlókkal, hanem mert úgy gondolták, hogy elég jó lesz így. Nem volt az.

A Batman: Arkham Knight PC-s változata sok játékosnál játszhatatlan a folyamatos akadozás és hibák miatt. A patch ugyan már készül, de lényegi még előrelépés nem történt, és ameddig nem készülnek el a javítások, nem lehet megvenni a játékot, a Warner ugyanis kivonta a forgalomból az átiratot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!