Azért lett Battlefield 1, mert ez az első világháborúban játszódik, és ez mindennek a kezdete. Igen, ez a hivatalos álláspont, ezért lett a Battlefield 5 Battleifeld 1. Csak bele ne keveredjünk. Az egy órás live stream után nem fukarkodtak a „király lesz a játék” szófordulatokkal, de szerencsére a Battlefield 1-ről érdemleges információkat is megtudtunk.

Az igencsak dögösre sikerült trailer utáni (lásd lent) beszélgetésből kiderült, hogy egy epikus játékra számíthatunk, amiben a világ több tájára is ellátogathatunk, beleértve a nyugati frontot. Intenzív csatákra számíthatunk, és olyan járművekre, amiket eddig „még sosem vezethettünk”, s ezek közül némelyik igencsak nagy lesz. Számíthatunk bombázókra, lovakra, könnyű tankokra, nehéz tankokra, kétfedeles vadászgépekre, sőt. még csatahajóra is!

Kulcsfontosságú szerepet kap a rombolás és a csapatjáték, de persze magányos farkasként is élvezhetjük majd a Battlefield 1-et. Igen, lesz kampány is, amiben több szerepet kap járművezetés, mint valaha, fontos döntéseket is meg kell hoznunk, és a készítők szavaival élve, telis-tele lesz „Battlefield momentumokkal”. A történet amúgy emberekről szólnak majd, az ő szemszögükből élhetjük át a világ változását.

Fegyverek és eszközök terén a felhozatal a szokásos: pisztolyok, géppisztolyok, géppuskák, lángszóró és király másodlagos fegyverek, például szurony. Természetesen mindez az első világháborúhoz igazítva. Szerepet kap majd a gázmaszk is, és valószínűleg a mustárgáz is, legalábbis kaptunk utalást egy egyedi, gázos küldetésre.

És mindez október 21-én borul a nyakunkba PC-n, Xbox One-on és PS4-en, de az előrendelők már október 19-én csatába indulhatnak a Battlefield 1-ben.