A GRID 2 bejelentését nagyon sokan örömmel fogadták, hiszen az előd egy kiváló versenyjáték volt, ám mikor kiderült, hogy a folytatásban már nem lesz belső nézet, sokan a Codemasters ellen fordultak, mondván, így nekik nem kell a játék. A stúdió indoklása szerint azért marad ki ez az elem, mert a játékosok csupán öt százaléka élt ezzel a lehetőséggel, másrészt pedig a multiplatform fejlesztés, konkrétan a gyengécske konzolok nem tették lehetővé a belső nézet mellékelését, azt meg ugye nem akarták, hogy különböző élményben legyen részük a játékosoknak a választott gép függvényében.

A versenyrajongók sokat és sokszor éles vitákat folytattak a Codemasters döntéséről, s várható volt, hogy ha maguk a fejlesztők nem, akkor majd a játékosok tesznek valamit az ügyben. Itt jönnek képbe az ügyes kezű modderek, akik a megjelenés után nem sokkal megoldották azt, hogy limitáltan ugyan, de a kormánykerék mögé helyezett kameranézetből is tudjunk versenyezni -- a mod alakulását a Race Department fórumán zajló beszélgetésben lehet nyomon követni. Akit érdekel a mod, az ezen a linken töltheti le, de mint midig, ezt is csak saját felelősségre töltsétek/telepítsétek.

GRID 2 -- Megjelenés: 2013. május 31. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2000 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 3.0 / 1 GB, HDD: 15 GB