• Trailert kapott a GTA Online The Cayo Perico Heist frissítése
  • Melyben egy komplett szigetet kell majd elfoglalnunk
  • Mikor megrohanjuk a világ legnagyobb drogdílerének a rezidenciáját

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a GTA Online még idén kap egy hatalmas frissítést, a Rockstar pedig már reggel elkezdett utalgatni a közelgő leleplezésre, azonban a részletek kapcsán csöndben maradtak, legalábbis eddig. Nemrég ugyanis befutott a The Cayo Perico Heist néven futó kiegészítő első trailere, mely röviden és tömören felvázolja, mire kell számítanunk a december 15-én érkező frissítéstől.

gta-online-uj-heist-01.jpg

Ahogy azt előzetesen is sejteni lehet, kapunk majd egy teljesen új szigetet, ami egy az egyben a világ legnagyobb drogdílerének a birtoka. Ezt kell majd megrohannunk az új rablás során, hogy terhelő bizonyítékokat, műalkotásokat, aranyat, drogot és pénz lopjunk, persze csak azután, hogy átverekedtük magunkat a sziget nehézfegyverzetű őrein. Ez azonban még nem minden, a frissítéssel ugyanis új fegyverek, új járművek és új rádióadók is jönnek, utóbbiak több mint száz új számmal.