Amíg a Half-Life sorozatot megalkotó világhírű cég az egyik oldalon a fiataloknak teremt munkalehetőségeket, a másikon bezárja az egyik irodáját. A hír ugyan sokként érhette a Valve San Francisco dolgozóit, ám mégsem törtek össze. Éppen ellenkezőleg: új utak után kutattak, és végül úgy hozta a sors, hogy indie fejlesztőként folytatják a félkész munkálatokat.

Tod Semple, az ügyben érintett dolgozók egyike, a következőket nyilatkozta az esetről:

„A Valve egyik távoli irodájának dolgoztunk San Mateóban. (…) Nagyon király dolog volt a cégtől, hogy megengedték, hogy folytathassuk a játékok elkészítését és még az irodát is nekünk adták. Szóval Jeff (Gates) és én most új stúdiót nyitunk, aminek a Temple Gates Games nevet adtuk.

A két férfi, Semple és Gates a Valve-en kívül korábban a PopCapnek és a Blizzardnak is dolgozott, tehát kellőképpen ismerik a dörgést és tudják, merről fúj a szél.

„Mostantól függetlenek és a saját játékaikon dolgozhatnak. A legjobbakat kívánjuk nekik. -- nyilatkozta a Valve szóvivője.

A san franciscoi részleg bezárása szerencsére nem veszélyezteti a Left 4 Dead 3 munkálatait, valamint örülünk, amiért szerencsére a minden pozitívan sült el és mindkét fél elégedetten távozhat.