• Bezár a Nintendo eShop a Nintendo 3DS készülékeken és Wii U-n
  • 2023 márciusának végén megszűnik a vásárlás lehetősége

Bár mindig is tudtuk, hogy elkerülhetetlen, és a Nintendo Switch még a Wii sikerét is túlszárnyaló teljesítménye mellett egyszer búcsút kell majd vennünk a Nintendo 3DS termékcsaládtól és a sanyarú sorsú Wii U-tól, a hivatalos bejelentés azonban mégis szíven ütött. A Nintendo ugyanis közleményben jelentette be, hogy 2023 márciusának végén végleg bezár a Nintendo eShop az említett platformokon, így ezt követően nem lesznek megvásárolhatók és letölthetők rájuk tartalmak az áruházból.

nintendo-eshop.jpg

Szerencsére a már megvásárolt tartalmakat és szoftverfrissítéseket még a Nintendo eShop bezárása után is lehetőségünk lesz letölteni a belátható jövőben. 2022. május 23-tól azonban már nem lehet majd bankkártyával feltölteni fiókunk egyenlegét az érintett felületeken, 2022. augusztus 29-től pedig már Nintendo eShop feltöltőkártyával sem. Búcsúztatóként a Nintendo egy külön oldalt is létrehozott, amin keresztül visszanézhetjük statisztikáinkat a platformokkal töltött időnkről.