• Leállnak a Dust 514 szerverei
  • Május 30-án jön el a vég
  • Már készül az utód, ami hasznosítja a Dust 514-ben tanultakat

A CCP ma jelentette be, hogy három év működés után a Dust 514 eltávozik az örök bitmezőkre. A szerverek május 30-án állnak le, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a betervezett 1.3-as frissítés már nem fog elkészülni.

A CCP nagyon büszke arra, amit sikerült elérnie ezzel a programmal, és nem tervezik azt, hogy a megszerzett tapasztalatokat kihasználatlanul hagyják, sőt, be is jelentették: készül egy új játék, természetesen szintén az EVE univerzumban.

A projekt a CCP Sanghaji stúdiójában formálódik, és több tekintetben a 2014-ben bejelentett Project Legion evolúciójának vehető, átemelve mindazt, amit a Dust 514 jól csinált, illetve, amit annak élete során megtanultak. A játék tehát egy multiplayer FPS lesz, de ezúttal PC-re, Unreal Engine 3 helyett pedig Unreal Engine 4-et használva.

A név nélküli projekt egyébként még csak egy prototípus, de hamarosan, az április 21-én esedékes EVE Fanfest során további részleteket kapunk, illetve fény derül arra is, hogy a Dust 514 játékosok milyen jutalomban részesülnek a játékkal töltött idejükért cserében.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!