A Call of Duty: Black Ops 3 achievementjeinek megjelenésével szereztünk tudomást arról, hogy a játék még nehezebb lesz, mint az eddigiek, a Recruit, a Regular, a Hardened és a Veteran négyeséhez ugyanis csatlakozik a Realistic névre keresztelt beállítás -- most megtudtuk, hogy ez mit takar, és bizony eléggé fel kell kötni a gatyánkat, ha teljesíteni akarjuk.

Jason Blundell, a játék direktora mondta el, hogy a Realistic fokozaton egyetlen életerő-pontunk van, ami azt jelenti, hogy elég egy találat, és a karakterünk meg is halt. „Ezzel teljesen másképpen nézel a pályákra. Amint elkezdődik a harc, már a földre is kell hasalnod, mert tudod, hogy minden találat végzetes, de az is, ha egy gránát a közeledben robban fel.” -- mondta, és hozzátette, hogy ez teljesen megváltoztatja azt is, hogyan játszol.

Sajnos további részleteket nem kaptunk, így az még kérdéses, hogy az ellenfeleinkre is érvényes-e ez a törékenység, máskülönben valóban egy, szinte lehetetlen feladattal állunk szemben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!