A cég történetének kezdete 1975-re datálódik, amikor két seattle-i barát, Bill Gates és Paul G. Allen a BASIC programnyelv egy módosított változatával álltak elő kifejezetten az Altair nevezetű, korai PC-hez. Szerencséjük csillaga 1980-ban ragyogott fel, amikor az International Business Machines Corporation (IBM) megkereste őket, hogy készítsék el az első személyi számítógépükhöz az operációs rendszert, ez lett az MS-DOS. Tíz évvel később a Windows harmadik verziója még jobban meglódította a cég addigra már amúgy is jó tempóban haladó szekerét, és 1993-ra havi szinten egymillió példányt értékesítettek belőle. Ez azonban korántsem a vak szerencse műve volt, gondoskodtak róla, hogy így történjen.

Az erő sötét oldala

Ekkortájt mutatkozott be a mára már klasszikus üzleti stratégiának nevezhető szentháromság: „embrace, extend, exploit”, amit magyarul nagyjából úgy értelmezhetünk, hogy „öleld magadhoz, bővítsd ki, használd ki”. Ez még egy kis magyarázatra szorul, de hamarosan világos lesz. A Windows első verziói gyakorlatilag csak egyfajta burokként szolgáltak a háttérben futó DOS alapú operációs rendszernek. Az MS-DOS komoly vetélytársa volt és egyre inkább teret nyert a Digital Research DR-DOS rendszere, így hát inkább kompatibilissé tették a korai Windows verziókat ezzel, szóval mintegy magához ölelte a konkurenciát a Microsoft, ezzel is terjesztve saját termékét. A második fázisra (bővítsd ki) a 3.1-es verzió már olyan változtatásokon esett át, amik miatt „hibaüzeneteket” produkált, ha nem az MS-DOS volt az „alap”. Emellett azokat a cégeket (pl. Dell, HP), akik komplett számítógépeket építettek (Original Equipment Manufacturer, OEM), díj megfizetésére kötelezték, mondván, hogy DOS alapú rendszerre akár a Windows is telepíthető. Ezért aztán ezek a gyártók szépen sorban elpártoltak a konkurenciától, és be is léptünk a harmadik fázisba, a redmondi csapat a piaci előnyét először felépítve, majd kihasználva eltette az útból ellenfelét.

microsoft-1.jpeg

Forgalmas '94

Nem kellett sok idő és az IBM-mel is összeakasztották a bajszukat, hiába volt ez a cég az, ami pályára állította a Microsoftot, utóbbi nem tűrhette, hogy a másik saját fejlesztésű operációs rendszer és szoftvercsomag készítésébe, valamint terjesztésébe kezdett. Mivel szoftverbeszállítója volt az IBM-nek, mint OEM-nek, így nemes egyszerűséggel felemelték az árat, csakis nekik. Persze per lett a vége, amit el is vesztettek, a célt viszont elérték.
De nem csak az operációs rendszer tartozik a Microsoft portfóliójába, itt elsősorban az Office programcsomagra gondolunk. Ennek nagy ellenfele volt a Novell népszerű terméke, a WordPerfect, amelynek kiiktatása érdekében változtatásokat eszközöltek a Windows API-n (Application Programming Interface, más néven utasításkészlet; leegyszerűsítve olyan parancsok „halmaza”, amik segítségével a program az operációs rendszerrel kommunikálni tud), és a változtatásokról visszatartották az információkat. Akár a DR-DOS-ra telepített Windows, a szövegszerkesztő sem futott problémamentesen, így egyre többen elpártoltak tőle. Ezt csak tovább tetézte, hogy a Microsoft az érdekkörébe tartozó OEM-eket árengedményekkel vette rá, hogy rendszereik mellé ne csomagolják a Novell termékeit, amik rendre ki is estek a kosárból.
Üzleti berkekben eközben egy másik operációs rendszer kezdett térhódításba, mégpedig a UNIX, ami ellen ismét a hármas taktikát vetették be. Először létrehozták a WISE-t (Windows Interface Source Enviroment), amelynek célja az volt, hogy a Windows API-ra írt programokat a konkurens rendszereken is futtatni lehessen. Ez két év alatt el is terjedt, ezt követően „kibővítették” az API-t anélkül, hogy a WISE-ba importálták volna a változtatásokat, aminek eredményét az eddigi példákból már sejtheti mindenki.

Új rendszer, régi módszer

A Windows 95 folytatta a sikerszériát, szintén megállíthatatlanul. Egyszerűségével, sokoldalúságával, integrált programjaival kiütötte a nyeregből több vetélytársát is, köztük az Apple Mac OS-t. Persze ez sem volt éppen véletlen.
Megjelenésének évében már javában fejlesztette az Intel az NSP (Native Signal Processing) processzorait, amelyek fő vonzerejét az integrált audió, videó és 3D támogatás (!) jelentette volna. Ez azt jelentette a Windows számára, hogy bármilyen operációs rendszer alatt elérhetők lettek volna ezek a multimédiás funkciók. Hasonlóképpen jártak el, mint ahogy térdre kényszerítették a Novell-t; az Intel számára elég volt, hogy a Microsoft az érdekkörébe tartozó OEM-eket a konkurencia bojkottjára szólította fel, már dobták is a fejlesztést. Pár évvel később ugyanezzel a módszerrel „ösztönözve” felhasználták az Intelt a Java ellen folytatott küzdelmükben is.

A Sun Microsystems köztes szoftvere (middleware) magában hordozta annak az esélyét, hogy a szoftverfejlesztők a Windows utasításkészlete helyett ezt fogják használni új programok megírására, és nem lesznek többé a Windowshoz kötve, s ezt csak tetézte a kereszt-platform mivolta. A megoldást ezúttal is a háromlépéses taktika jelentette. A Microsoft először licencelte a Java technológiáját, majd saját képére formálva azt, terjesztésébe kezdett, miközben kizárta ellenfelét a terjesztésből érdekkörének lefizetésével vagy zsarolásával. Rövid idő alatt a „szennyezett” fejlesztői eszközöké volt a piac.

A böngészők háborúja

A redmondi óriás kissé megkésve, de annál nagyobb erőbedobással reagált a böngészők elterjedésére. Biztos akadnak köztetek, akik még emlékeznek a Netscape nevezetű programra. Ennek esetében is az bökte a Microsoft szemét, hogy middleware révén saját API-t használt. Először háttéralkut ajánlottak a piac felosztására, amennyiben a Netscape nem teszi publikussá az API-kat. Ezt természetesen nem fogadta el a konkurencia vezetősége, úgyhogy durvább eszközökhöz nyúltak: kifejlesztették az Internet Explorert, amit teljesen egybeépítettek az operációs rendszerrel, ugyanakkor gondoskodtak róla, hogy az ellenfél böngészője ótvarul fusson. Emellett a már báboknak nevezhető OEM-eket gyakorlatilag lefizették, hogy ne terjesszék a Netscape-et, és amikor az Apple nem akart ennek eleget tenni, megfenyegették, hogy nem csomagolhatja az Office-t (ami addigra egyeduralkodó volt az egész piacon, hiszen már gondoskodtak róla korábban) a Mac mellé. Ezt az Apple nem engedhette meg magának, a rendszereik 90%-án ezt használták és a piaci részesedése e nélkül is gyengülőben volt a PC piacon. Ha az, hogy a terjesztésből gyakorlatilag kizárták a konkurenciát esetleg nem lett volna elég, a szabványokat is a maga képére formálta a Microsoft. A HTML, a CSS, és az ActiveX vezérlők is mind azt a célt szolgálták, hogy a felhasználók az Explorerhez, és ezáltal a Windowshoz legyenek láncolva. 1998-ra meg is látszott az intézkedések eredménye, az Explorer lett a legelterjedtebb. Ez mára ugyan változott, de közel tíz éves egyeduralkodást bebiztosítottak terméküknek, és a mai napig sem érkezik más böngészővel előtelepített rendszer.

microsoft-2.jpg

Zárszó

A fent felsorolt példák mind az előző évezredből lettek kiemelve, és mindegyik esetben bíróságra került az ügy, aminek vagy pénzbüntetés, vagy peren kívüli megállapodás lett a vége (itt említjük meg a többi áldozatot is, a QuickTime és RealPlayer médialejátszókat, és a szerveren futó, konkurens Sun és Oracle operációs rendszereit). Az, hogy újabb eseteket nem hozunk fel, nem jelenti azt, hogy a cégóriás felhagyott volna taktikáival. Továbbra is ellenségként tekint minden olyan köztes szoftverre ami API-kat ad a fejlesztők kezére, és az előtelepített rendszerekre sem kerül fel semmi, amihez a Microsoftnak ne lenne köze. A mobileszközök terjedése új terület, amire szintén késve léptek be, de a Nokia már a zsebükben van. Hogy mit hoz a jövő és mik derülnek ki, pár év múlva esetleg megtudjuk.

Szerintetek a Microsoft monopóliuma a felhasználók előnyére vagy hátrányára válik? Akárhogyan is, miért?