• Civilization: Beyond Earth - Rising Tide bejelentés
  • A Civilization: Beyond Earth első kiegészítője
  • Kibővített diplomácia
  • Új, hibrid egységek
  • Vízre helyezhető bázisok
  • Civilization: Beyond Earth - Rising Tide megjelenés: 2015. ősz

A Firaxis ma jelentette be, hogy érkezik a Civilization: Beyond Earth első kiegészítője. A valamikor idén ősszel jelentkező, 30 dollárba kerülő Rising Tide jelentősen kibővíti az előttünk álló lehetőségeket, új területeket nyitva meg hódító telepeseink számára.

Az egyik legnagyobb újdonság, hogy immáron a vízre is telepíthetünk bázist, aminek előnye, hogy eddig elérhetetlen területeket is meghódíthatunk, ám ne feledjük, hogy az ismeretlen mélységek új veszélyeket jelentenek vízi fenevadak formájában!

Ha sátrat verünk a vízen (bocsánat a képzavarért), akkor meg kell azt óvnunk az, illetve terjeszkednünk is kell. Előbbire az új fejlesztések adnak módot, amivel akár már hibrid egységeket is készíthetünk, az új relikviák felfedezésével pedig komoly előnyöket szerezhetünk. Persze, nem kell mindent véres úton megoldanunk, szavakkal is fölülkerekedhetünk az ellenfeleinken, amiben a javított és kiegészített diplomáciai opciók segítenek.

Az újdonságok sorát a két új környezet és a négy új frakció zárja, bár ezeknek csak egy részét ismerjük. A helyszínek közül a Primordial World egy vad, vulkánokkal teli, kaotikus helyszín, míg az egyik új telepescsapat egy nomád bagázs, amit a gazdag közel-keleti Al Falah küldött. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!