A Firaxis ma jelenti be a következő játékát, de valaki nem tudta tartani a száját, s így idő előtt került a nagy nyilvánosság elé a Civilization Beyond Earth, ami nyugodtan az Alpha Centauri és a Civilization szerelemgyermekének tekinthető.

A kiszivárgott információk szerint a civilizációnkkal a csillagok közé költözünk, ahol a bolygók felfedezése és benépesítése lesz a fő feladatunk. Az utunk során messze kerülünk az otthonunktól, idegen és különös világok vendégei leszünk, de az a játékmenet, amit korábban már megismerhettünk, csak részleteiben változik.

A három típusba (Lush, Airy, Fungal) sorolható bolygók mindegyikén az lesz a fő feladatunk, hogy a városainkkal népesítsük be a hatszögekre tagolódó pályát, ám a különbség az, hogy nem konkrét városokkal, hanem sérülékeny, lassan bővülő állomásokkal kezdünk, s első körben ezek védelme lesz a célunk. És hogy ki fog támadni? Nos, úgy néz ki, hogy részben az idegen bolygó egzotikus létformái, akiket természetesen elpusztíthatunk, de dönthetünk úgy is, hogy velük együtt élünk velük, békességben. A győzelem egyik módja, ha felvesszük a kapcsolatot a Földdel, mégpedig egy szatellittel.

Diplomáciai lehetőségek most is vannak, sőt ezzel már a játék indításakor élhetünk, a birodalmunk egyik bolygóról a másikra terjedhet, de csak akkor, ha bázisokat állítunk fel. Továbbá ismét vannak relikviák és Fog of War, ami eltakarja a fel nem fedezett területeket, illetve változatos egységek (az egyik egy a bolygó körül keringő csapásmérő), tehát aki sok órát töltött a korábbi Civilization-címekkel, az a Civilization Beyond Earthben otthonosan fogja érezni magát.

A tervek szerint a Civilization Beyond Earth idén ősszel fog megjelenni, kizárólag PC-re, de se a dátumot, sem pedig a részleteket ne vegyünk készpénznek, várjuk meg a hivatalos bejelentést!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!