Clive Barker a játékokról, mint művészeti ágrólAki nem ismerné Clive Barkert (szégyellje magát), annak elárulom, ő a horror és a fantasy egyik legnagyobb jelenkori mestere. Karrierjét a Books of Blood novellagyűjteménye indította be, majd három évvel később megrendezte a Hellraiser (Pokolkeltő) című horrorfilmet, mely azóta kultfilm státuszba emelkedett, és máig a legjobbak között tartják számon. Azóta több folytatást is megért a széria, melyek nagy része megütötte a színvonalat, de a mester hamarosan visszatér egy új filmmel, melyet ismét ő irányít majd. Az ő nevéhez fűződik még a Lord of Illusions (Az illuzionista), Scott Bakula főszereplésével, a Candyman (Kampókéz) és a Gods and Monsters is, mely Oscar-díjat kapott, több jelölés mellett. Könyvei közül a legismertebb talán a Korbács (Weaveworld) lehet hazánkban, illetve az Öröklét tolvaja (The Thief of Always), a Kárhozat (The Damnation Game) vagy a Hírvivő (The Great and Secret Show) és a Végső Felvonás (Everville). De a játékok terén is alkotott már nagyot, méghozzá a valaha készült egyik legjobb horrorjáték, az Undying képében.

A kicsit hosszúra sikeredett bevezető után rátérek a lényegre. Barker nyitotta meg az előadások sorát, hogy kifejtse, miért gondolja azt, hogy a játék is művészeti ág. Ez azért is került elő, mert Rogert Ebert, az egyik legnevesebb hollywoodi kritikus azt állítja, a film és a líra magasabb rendűek. Erre a Korbács írója így válaszolt: "Ez marhaság. Ez a médium még alig két évtizedes, és ő (Ebert) meg azon sopánkodik, hogy nincs egy ťHáború és békeŤ - persze, hogy még nincs!". Az író-rendező véleménye szerint nyitottan kell közelíteni a dologhoz. Azon lehetne sokáig vitatkozni, mit nevezhetünk konkrétan művészetnek és mit nem, de a lényeg az, hogy ha valamilyen érzelmet kelt, ha akár csak a gyomrunkat forgatja fel, akkor már érdemes egy alaposabb elemzésre. A játékok sok embernek jelentenek ilyen formán valamit és nem az újságírókról kell szólniuk, hanem a játékosokról. A horrort is alacsonyabb rendűnek tartják sokan a többi műfajnál, ez zavarta is korábban, de azóta már inkább úgy gondolja, így szabadon megtehet bármit, amit csak akar.

Clive Barker a játékokról, mint művészeti ágrólA Jericho születéséről is mesélt; elmondása szerint mindig sok ötlet zsong a fejében, melyeket egy idő után osztályoznia kell, hogy milyen formában valósítsa meg. A Jerichóról szinte ordított, hogy játéknak kell lennie. Ez nagyon fellelkesítette, hiszen az Undying készítésébe már csak későn szállt be, így nem tudott igazán mély nyomot hagyni rajta (ezzel szerintem a halálra rémült, elborzadt játékosok ellenkeznének valamelyest). Most viszont az alkotó fázis legelejétől kezdve ott volt, hogy a fejlesztőkkel közösen dolgozzon ki minden részletet. Az pedig különösen izgatja, hogy a játékipar még csak most kezd igazán kibontakozni, és ő ott lehet ennek a közepében.

De mégis mitől illik leginkább a játékok világába a történet? Nos, az alapszituáció szerint van egy gonosz valami, ami a Szaharában bukkan fel időről időre, és a cselekmény ennek a lénynek a likvidálását dolgozza fel, amitől még az ördög is hidegrázást kap. Barker vigyorogva mondta, "ebből nagyon rossz novella lenne, de tényleg, mert nem működne" (kicsit finomítanom kell néha, Clive apó szeret csúnyán beszélni). Ha nem lennének játékok, akkor valószínűleg film lett volna belőle, de Barker inkább tölt el 20 órát a játék világában, mint hogy két órán át ücsörögjön a moziban.

Ebert egyik fő érve az volt, hogy a játék azért nem lehet művészeti ág, mert az alkotónak fel kell adnia a teljes kontrollt a történet felett. Barker ebben sem ért egyet. Ő azt vallja, az az igazi művészet, ha a játékos megtapasztalja a teljes érzelmi skálát, miközben játszik. Ezt szeretné elérni a Jerichóval is. Olyan világot akar megteremteni, ahol minden lehetséges és erre a játékok nagyszerűen megfelelnek.

Annak ellenére, hogy Barker hadilábon áll a technológiával, imádja a játékokat, főleg azok megalkotását. Nagyon szeret hosszú regényeket is írni, mert mikor a végére ér, az óriási élmény. Hasonlóképp érez a játékokkal kapcsolatban is. Azt élvezi a legjobban, hogy mindenféle kreatív emberrel együtt dolgozhat, és bár megvannak a viták is néha, de a lényeg az, hogy együtt alkotnak valami nagyszerű dolgot, és úgy érzi, lelkében gazdagabb lett ezzel az élménnyel.

És hogy Clive mester mit tervez a jövőben a játékvilágban? Nos, jelenleg három címre van szerződése,  és Barker hisz a játékokban, hisz abban, amivé válhatnak. Hatalmas lehetőségeket lát és örül, hogy ebben a korban élhet. Nagy kalandokat ígér, melyek a képzelőerő határait döngetik. Reméljük, minél hamarabb beszélhet arról, konkrétan mivel is tervezi újra ránk hozni a frászt.

(Amennyiben más előadásokról is kiszivárognak részletek, beszámolunk róluk is, több nagyágyú is jelen lesz a találkozón.)

A Jerichóról már egy ideje nem jelent meg igazán újdonságot tartalmazó beszámoló, csak apróságokra derült fény, így kihasználom ezt az alkalmat, hogy megosszam veletek ezeket a részleteket. Az egyik ilyen a főmenü, mely még nem biztos, hogy végleges, de valahogy így néz ki az egyik leírás szerint: fekete legyek hada vesz körbe egy halom lüktető, rothadó húskupacot. A játékban eltűnnek a hullák egy idő után, de ezt ügyesen oldották meg a fejlesztők vagy úgy is mondhatnám, stílusosan. Konkrétan az előbb említett legyek ereszkednek le és tüntetik el őket... A megjelenést jelenleg szeptemberre datálják, reméljük, tudják tartani.


Clive Barker rajongók talán örülni fognak, elkészült egy animációs rövidfilm is, mely a Teddy Scares címet kapta és Clive Barker is a hangját adja hozzá, többek között Linda Blair mellett. A történet egy szeméttelepen játszódik, ahol kidobott játékmackók csapnak össze. Itt meg is nézhetitek a mintegy 8 és fél perces videót.