A friss információk szerint a Microsoft hamarosan készen áll arra, hogy leleplezze az Apple telefonokon megtalálható virtuális személyi asszisztens, vagyis a Siri riválisát -- a redmondiak megoldása a Halo-szériából remélhetőleg mindenkinek ismerős Cortana kódnevet kapta, s nem csupán az almás program másolatának ígérkezik. 

Cortana a tervek szerint nemcsak okostelefonokon, hanem PC-n és a cég új konzolján, az Xbox One-on is lesni fogja a parancsainkat. A ZDNet úgy tudja, hogy a Bing keresőmotorban megtalálható Satori algoritmus segíteni azt, hogy az utasításainkból tanuljon a program, ezáltal jobban hozzánk idomítva a működését.

A Cortana projekt először júniusban bukkant fel egy kiszivárgott Windows Phone operációs rendszer mélyén, majd pedig fülest kaptunk arról, hogy ez fogja lecserélni a jelenleg használt TellMe szolgáltatást. Akármikor is jelenjen meg azonban az alkalmazás, az biztos, hogy a Microsoft nem akarja elsietni a bemutatást, hiszen korábban is úgy nyilatkoztak, hogy csak akkor fognak előállni ezzel, ha valami forradalmit tudnak nyújtani a Sirihez képest.

Cortana a gépeinken -- a Microsoft Siri-gyilkosa?