Előző cikkem azzal zártam, hogy a Daedalic-napon több mint öt játékot próbálhattam ki, de van, ami még embargós, és arról egyelőre nem nyilatkozhatok. Nos, most már elárulhatom, hogy természetesen Gollam volt az, akit irányításom alá vehettem Hamburgban, avagy a The Lord of the Rings: Gollum elé ülhettem még le, sőt beszélgethettem kicsit az alkotókkal is. Ahogy sokaknak, úgy nálam is nagy kérdőjel volt ez a játék, mely bejelentése óta rengeteget csúszott már, miközben a bemutatók nem kifejezetten hozták meg az ember kedvét a kipróbálásához, legalábbis ami az elmaradott grafikát és megoldásokat illeti, de jó eséllyel mindenki abban bízott, hogy a történetmesélés majd elviszi a hátán ezt is, mint úgy általában a német kiadó produkcióit. És hogy ebből mi jött be? Nos, erre még visszatérünk a cikk alatt.
Dráágaszááág!
Az biztos, hogy a legfrissebb, március elején napvilágra került trailer igencsak hangulatos, miközben Gollam egy eddig el nem mesélt történetét mutatja be, mely során a Szméagolból lett torz lény nemcsak az Egy Gyűrűt hajkurássza, de egy szövetségesre, társra is lel, akivel aztán együtt fedezi fel ezt a hatalmas és izgalmas, színes fantasy világot. A Daedalicnél töltött napon (február legvége) még a próbajáték előtt futott le a trailer, ami minden negatív előérzetem ellenére nagyon meghozta a kedvem a játékhoz, még úgy is, hogy jól tudtam: itt a lopakodáson van a hangsúly, amiért eleve nem vagyok oda, ha kötelező elemként szerepel egy videójátékban. Tapasztalataim aztán igencsak megváltoztak, mikor leültem az egyik gép elé.
Ami különlegessége volt a próbakörnek, az részben az, hogy egyből két fejezetet sikerült kipróbálni, méghozzá az elvileg teljesen más, történetileg, hangulatilag és helyileg is eltérő szegmensben. Egyik esetben a tündéknél vendégeskedve, megkeresve egy titkos helyszínt, másik esetben pedig Sauron birodalmában, ahol eleinte várakozunk valakire, majd szépen megindulunk felfedező utunkra. Ezeket a részeket próbálom úgy bemutatni, hogy véletlenül se lőjem el a meglepetések nagyobb részét.
De visszatérve a játékra, azt nem tudom pontosan megmondani, hogy milyen build volt a gépeken, milyen beállítások mellett, milyen hardveren (PC-n belül), de összességében azért nem egészen azt a látványt nyújtotta, mint a trailer, inkább a korábbi gameplay videókban látottak rémlettek fel. Meglehetősen elnagyolt textúrájú, nem túl kidolgozott, zárt helyszíneken kóborolhattam, miközben elvileg egy különleges érzék segítette utamat, de az rendszeresen félrevezetett, nem volt pontos, így inkább a saját megérzéseimre hagyatkoztam, amivel aztán egészen sok helyet sikerült felfedezni és átnézni, ezzel leginkább a lore-t erősítve. Fontosabb és kevésbé érdekes karakterek mászkálnak és élik az életüket mindenfelé, hősünkkel pedig nem számít a terep, hogy vertikálisan vagy függőlegesen akarunk-e haladni, bár az tény, hogy akárhol nem ragadhatjuk meg a falat, így vagy jelölt peremre, vagy erre a célra használható növényzetre van szükség. Nem mindig egyértelmű a nyomvonal sem, vagyis vannak félrevezető kiszögellések, olyan területek, amik mintha azért lennének ott, hogy arra kapaszkodjunk, de mint idővel (sok felesleges próbálkozás után) kiderült, ezek csak díszítő elemek, amik könnyen átverik az embert.
Aztán eljutva a titkos és tiltott helyszínre, már lopakodni is kell, miközben mindenfelé strázsálnak, akár a vízben úszva, akár a falon kapaszkodva, de lényegében egy a cél, méghozzá elkerülni mások figyelmét, ami nem is olyan egyszerű, mivel igen nagy létszámú karakter van jelen. Ráadásul elég gyorsan ki is szúrják a kis Gollamot, akinek utána jól el kell rejtőznie, hogy a gyanút fogott őrök figyelme végül ismét elterelődjön róla. Ez a macska-egér játék az, amiért nem vagyok oda, így itt sem ez lett a kedvencem, de aztán a sötét úr földjén tett látogatás némileg izgalmasabbá vált.
Ott ugyanis először azt kérték tőlem, hogy várakozzak, ám egy jelzésre nekiindultam felfedezni a tornyot, ahol jó alaposan be lehet járni mindent, közben megvizsgálva a tárgyakat és a berendezést. És itt kapott el leginkább a valódi A Gyűrűk Ura-atmoszféra, ami erősen körüllengte az össze helyiséget. Itt már a grafika hiányosságai sem annyira zavartak, sőt olyan érzésem támadt, hogy az alkotók a zárt, “történettel” is rendelkező terepekhez sokkal jobban értenek, jobban meg tudják tölteni élettel és apróságokkal, részletekkel, mint a barlangos, nyitottabb területeket, amiket sokkal inkább sivárnak éreztem. Persze ez még csak egy korai verzió, így bármi lehet a megjelenésig, akár még pár csúszás is.
Év játéka-material?
Négy éve már, hogy először láthattuk a The Lord of the Rings: Gollumot, és először beszédtéma lett a torzult kisz hobbit (eredetileg Nyelem) kalandja, mégis olyan, mintha ez a hosszú idő minden hatás nélkül elrepült volna. És sajnos nemcsak azért, mert ennyire (nem) volt fontos a játékipar és a gamer közösség számára, hanem azért is, mert technikai fejlődés szintjén mintha meg sem történt volna ez a négy év. Ahogy írtam, látvány terén nem túl acélos a jelenlegi állapot, és még ha nem is mindenhol mondható csúnyának, sőt dizájn terén itt-ott remekeltek a fejlesztők, azért az átlagosan manapság szépnek mondható videójátékoktól még volna mit tanulni. Viszont a Daedalicet ismerve szinte biztos vagyok benne, hogy a The Lord of the Rings: Gollum kiadásával nem is az év legszebb játéka címre pályáznak a németek, és inkább a narratívára kiéhezettek figyelmét szeretnék megragadni, ez pedig összességében sikerülhet. Elbeszélgetve velük kiderült, hogy pontosan ez a cél, sőt kifejezetten büszkék arra, hogy mennyi mindent találhatnak a játékban mindabból, ami Tolkien regényeiben is ott van, hiszen ezúttal a könyvek jelentik a kiindulópontot, nem a filmek. Ezt fontosnak tartják kihangsúlyozni, ahogyan azt is, hogy míg korábban a TLotR-adaptációk szinte mind akciójátékok voltak, ezúttal a kaland és a történet van a középpontban. Hogy az akciójátékokról azt mondták, hogy nem is voltak túl sikeresek-jók, engedjük el, vegyük ezt egy alternatív dimenziónak, és velük együtt bízzunk abban, hogy a The Lord of the Rings: Gollum majd jobban teljesít, de elsősorban képes lesz arra, hogy megszólítsa a rajongókat.
Ehhez azonban szerintem még némi fejlesztés szükséges, további idő és nem kevés munka, mert egyelőre továbbra is félkésznek érződött a próbaverzió, és ha pénzt adnék érte, nem lennék maradéktalanul elégedett. Valóban süt az anyagról, hogy a témát ismerő és azért rajongó, szorgos kezek készítették, de egyfelől végig bennem volt az érzet, hogy ez valami korábbi változat, ami után el lett csúsztatva (ismét) a megjelenés, másfelől az első pillanattól az utolsóig rendre beugrott a Styx-sorozat, ami azért nem a videójátékok csúcsminőségét jelenti, noha a második epizódot sokan szerették. Amennyiben ezeket sikerül orvosolni, a mély lore és történetmesélés mellé pedig sikerül a prezentáció minőségét is felzárkóztatni, akkor megvan az esélye annak, hogy Gollam, ha nem is lel rá a drááágaszágára, de legalább az őt illető helyet megkapja a videójátékok világában, ami kijárna neki, elvégre nem kis szerepe van ebben a csodálatos és hatalmas fantasy kalandban.
