A Diablo 3 bétatesztelésébe nem könnyű bejutni, már csak azért sem, hiszen rengeteg ember szeretné a megjelenés előtt kipróbálni a Blizzard legújabb üdvöskéjét, így pillanatok alatt elkapkodják a kódokat. A tervezett mennyiség fele, vagyis kétezer kód már kiosztásra került, a következő négy hétben azonban további kétezer játékos kap lehetőséget arra, hogy részt vegyen a tesztelésben.

Ahhoz, hogy megszerezzük az áhított kódot, nincs más dolgunk, mint bejelentkezni/regisztrálni Facebookra, felkeresni a hivatalos Diablo 3 oldalt, kattintani a reklámra, majd végül megadni pár személyes adatot és készen is vagyunk. Ezután már csak várni és reménykedni kell, hogy bekerültünk a szerencsések közé.

A promóció december 12-ig tart, a nyertesek pedig hétfőnként kapják meg a kódjukat. Egy ember csak egy kódot kaphat, kivéve minden negyedik kisorsoltat, ők két kulcsot kapnak, amiből az egyiket aztán elajándékozhatják, vagy éppen eladhatják.