Elképesztő, mennyire lazán, sőt, félvállról kezelték ezt az egész DOOM 4 bejelentést az id Software-nél - tulajdonképpen azon lepődünk meg, hogy mindezt nem egy rendezvényen, vagy akár a saját kis belső LAN  partyjukon tették meg, hanem csak úgy, egy napsütéses májusi napon. "A DOOM 4 fejlesztése elkezdődött - ez lesz a következő utazásunk a legendás DOOM-univerzumba. Kibővítjük saját csapatunkat, embereket bérlünk fel, hogy könnyebb legyen a munka." - áll a sajtóközlemény ferdítésében.

Todd Hollenshead, az id egyik atyaúristene azért - hála az égnek - nem ennyire szűkszavú: "A DOOM része az id Software DNS-láncának, és megvan bennünk az a szükséges tehetség, hogy mi magunk készítsük el legnagyobb sorozatunk negyedik részét. Az id számára mindig kritikus volt, hogy kreatív elméket tartson a belső csapatában, hogy az ottani tehetségek együtt, közösen legendákat teremtsenek."

Egyelőre nagyjából ennyit tudunk fixen, a többi ugyanis már "csak" rizsázás. Kiderül, hogy a DOOM-sorozat az egyik legismertebb és legfontosabb név a játékfejlesztés történetében, a GameSpy szerint "minden idők legjobb játéka", illetve, hogy a DOOM 4 majd csatlakozik a többszörösen díjnyertes szériához, és megrázza a világot. Ha pedig mindez nem volna elég, a fiúk ambiciózus, szenvedélyes és tehetséges zseniket toboroznak a csapatukba, hogy a sikeresen felvételizők innovatív (DOOM 4, Quake 5, Wolf 6?) programok fejlesztésében vehessenek részt - ha érdekelt vagy, tessék errefelé nézelődni, de nem árt, ha az USA-ban élsz, mert ez feltétel...

(Nem tudjuk, milyen motorra lesz készítve a program, fogalmunk sincs, mikor jelenik meg, de még elképzelésünk sincs arról sem, hogy hogyan fog festeni, hiszen képeket sem kaptunk - ezért elégedjetek meg egy csokorral a nagy elődökből.)

(És kérjük, a gépigényre vonatkozó kérdésekkel is várjatok még picit; köszi! - ]{redenc)