Végre kooperatív mód kerül az Assassin’s Creed-sorozatba; a legújabb, idén októberben esedékes Assassin’s Creed Unityt már három barátunkkal teljesíthetjük, összedolgozva, egymást segítve. Ennek bemutatója kifejezetten pofás volt, új dimenziót nyitva a megszokott játékmenetbe, egy kérdés azonban sok emberben megfogalmazódott: miért nincs női assassin a társaságunkban?

A kérdés jogos, már csak azért is, hiszen a korábbi játékokban találkozhattunk a másik nem képviselőjével, a három extra karakter egyike pedig igazán lehetett volna egy nő. Nos, a Ubisoft szerint nem ilyen egyszerű a dolog.

A montreali stúdió kreatív igazgatója, Alex Amancio a Polygon stábjának árulta el: szóba került, hogy az egyik kooperatív társunk nő legyen, de a fejlesztés előrehaladtával rájöttek, hogy ez nem megvalósítható. „Kétszer annyi animációra, kétszer annyi hanganyagra, és kétszer annyi grafikai elemre lett volna szükség, ráadásul személyre szabható assassinjaink vannak. Nagyon sok extra munka lett volna.”

Mindezen felül a játékmenet terén is akadtak gondok azzal, hogy nő kerüljön a játékba. Amancio elmondta, hogy a kooperatív módban minden résztvevő saját karaktereként a játék főszereplőjét, Arnót látja, s a barátai egy másik assassin arcát öltik fel. „A közös nevező tehát Arno volt. Nem tehettük azt, hogy kivágjuk a főszereplőt, a logikus és egyetlen döntés így az volt, hogy csak férfi karakterek szerepelnek.”

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!