A Zeno Clash II-ben visszatérünk Zenozoikba, ám ezúttal már egy teljesen nyitott, szabadon felfedezhető világot kapunk, tele gyönyörű tájakkal és varázslatos építményekkel. A fejlesztők azt ígérik, hogy az első rész egyedi, meghökkentő stílusa érintetlen maradt, s noha pár helyszínt és ellenfelet átemeltek az elődből, nem lesz hiány az újdonságokból, amelyek mind csak arra várnak, hogy Ghat felfedezze őket.

A régi főszereplőnk tehát visszatér, de nem egyedül, a folytatásban ugyanis lesz kooperatív mód, s ennek köszönhetően bármikor csatlakozhat hozzánk nővérünk, Rimat, hogy együtt harcolhassunk -- és ha már a harcnál tartunk: a belsőnézetes ütlegelés is fejlődött, konkrétan precízebb kezelést kapunk, illetve az RPG-elemekkel javíthatunk a technikánkon, például erősebb ütéseket bevíve, vagy jobban védekezve.



A Zeno Clash II valamikor 2013 elején fog megjelenni személyi számítógépekre, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.