Az EA épp most jelentette be az új szolgáltatását, mely az EA Access nevet kapta, s az a lényege, hogy egy fix havidíj ellenében élvezhetjük a kiadó játékainak, vagyis a cég felhozatalának egy részét. A kínálat egyelőre egészen szegényes, ugyanis csak a FIFA 14, a Peggle 2, a Madden NFL 25 és a Battlefield 4 van terítéken, de ne felejtsük, hogy ez még csak egy béta, amit csak kevesek érhetnek el, így amikorra eljutunk a teljes megjelenésig, minden bizonnyal bővülni fog a kínálat.

Az EA Access használatához havonta 5 dollárt kell a kasszánál hagynunk, vagy évente 30 dollárt, de azért az összegért nem csak a játékokat kapjuk, hanem kedvezményeket is, mint például 10 százalék árengedményt digitális tartalmak, akár egész játékok vásárlása esetén, illetve az előfizetők akár öt nappal a hivatalos megjelenés előtt vethetik bele magukat egy-egy játékba.

Érdemes még tudni az EA Accessről, hogy kizárólag Xbox One konzolra érhető el, s egyelőre nemcsak arról nem volt szó, hogy mikor fog elindulni teljes gőzzel, hanem arról sem, hogy esetlegesen más platformokon is élhetünk-e a lehetőséggel.

ea-access.png