Legyünk őszinték, egy-egy Steam akció során a legtöbbünk biztosan elcsábult már egy-egy kedvezményes ajánlat láttán, és biztosan akadt olyan is, aki a félre tett pénzét sem sajnálva költekezett felelőtlenül. Persze a legtöbbünk nem a választási kampányra beérkezett támogatásokat csapolta meg, de hát senki sem tökéletes, így Duncan Hunter képviselő sem, aki pontosan ezt tette.

Huntert a Szövetségi Választási Bizottság (Federal Election Commission) vonta kérdőre, miután a 2015-ös évről szóló pénzügyi elszámolásból kiderült, hogy a kampányra befolyt összegeket tárló bankszámláról nem kevesebb, mint 1302 dollárt emelt le, amit azután a Valve digitális boltjában, a Steamen költött el 68 program megvásárlására. A képviselő becsületére legyen mondva, hogy az elszámolás során minden egyes tételhez odabiggyesztette a „személyes költség - visszafizetem” megjegyzést, a The San Diego Union-Tribune című újság értesülései szerint erre még nem került sor.

hunterr900x493.jpg

Hunter persze előállt már egy magyarázattal, mely szerint a fia elcsaklizta tőle a bankkártyát, amivel egyetlen játékot vásárolt csak, a maradék három hónapban beszerzett játékok pedig rejtélyes, nem engedélyezett tranzakciók eredményei, vagyis nem szükséges visszafizetnie az összeget, mert azt visszakapja majd a Steamtől, amit már kérvényezett is.

Hogy mindebből mi az igazság, azt persze nem tudjuk, de Hunter május 9-ig kapott lehetőséget arra, hogy rendezze a tisztázatlan ügyet. Ti kerültetek már hasonlóan kellemetlen helyzetbe videojáték vásárlása miatt?