Az állásajánlat a Breakdown Express oldalán jelent meg, és a levél lefordítva így hangzik:

Egy kis pletyka a Portal 2-rőlCave Johnson a különc és halott milliárdos. Cave Johnson az egyik karakter az új Portal játékban, a Valve Software-től. A Portal egy sötét humorú játék, a szinkronhang tulajdonosának ezért megfelelő humorérzékkel kell rendelkeznie, és néha egy kicsit drámainak is kell lennie.

Cave Johnson a hatvanas éveinek elején jár, alapítója és vezérigazgatója egy sikeres tudományos cégnek. Saját maga szerezte a milliárdjait, rámenős, nem foglalkozik sokat a részletekkel, a nagy egészre koncentrál inkább. Lehet, hogy nem tudja, hogyan működik a tudomány világa, de azt igen, hogy hogyan az embereké. Hozzászokott, hogy mindent megkap, nagyképű, lelkes és extrovertált ember.

Az élet szerinte egy kaland, és ezt élvezi. Született üzletember, vezető. Az emberek megbíznak benne még akkor is, ha a tervei biztosan veszélyesek. Enyhe délnyugati akcentussal beszél. Nem fogadja el a felelősséget, ami a hatalmával jár, és nem is látja át döntései következményeit. Mellékszereplőből főellenféllé válik. A történet előrehaladtával kezdi elveszíteni az emberségességét. Ahogy egyre jobban elszigetelni magát a környezetétől, elveszíti a kapcsolatot a valósággal.

A fentieket elolvasva érdekes lehetőségek vetődnek fel. Lehet, hogy a Portal 2 egy előzmény lesz? Erre utal ez a mondat ”Mellékszereplőből főellenféllé válik.” Hiszen miért keresnének egy halott embernek szinkronhangot?

Természetesen bármi előfordulhat, mert nem a közeljövőben fog megjelenni a Portal 2, végül is a Valve-ról van szó...