• 2024. január 19-én érkezik a The Last of Us Part 2 Remastered
  • A Naughty Dog sikerjátékának felújított kiadása
  • Amely a szebb külcsín mellett egy új játékmódot is tartalmaz
  • A No Return pedig a jelek szerint sokkal nagyobb lesz, mint azt előzetesen gondoltuk

A korábbi szivárgások miatt egyáltalán nem ért minket váratlanul, hogy érkezik a PlayStation 5-re szánt The Last of Us Part 2 Remastered, de azért még így is felettébb örültünk a hétvégi bejelentésnek – pláne azért, mert akinek megvan a PS4-es változat, az mindössze 10 dollárért szerezheti be a 2024. január 19-én érkező felújítást. Az sem igazán lepett meg bennünket, hogy az új kiadás keretében nagyobb felbontást, részletesebb grafikát és jobb teljesítményt kapunk, ám a kivágott pályák és a fejlesztői kommentárok láttán már kikerekedett a szemünk, hát még amikor kiderült, hogy egy vadiúj játékmód is helyet kap a csomagban a roguelike élményeket kínáló No Return képében. Ennek kapcsán lettünk most picivel okosabbak egy korábbi Naughty Dog alkalmazott LinkedIn profiljának köszönhetően, ami azóta ugyan módosítva lett, de tudjuk jól, hogy az internet nem felejt.

A Joanastic nevű Twitter felhasználó szúrta ki, hogy Colin Freeman megosztott néhány részletet a játékmóddal kapcsolatban, a leírásból pedig kiderült, hogy összesen 12 pályán tesztelhetjük majd a harci képességeinket, ami sokkal több, mint amire előzetesen számítottunk. Az egykori fejlesztő később "számos pályára" módosította a megfogalmazást, de addigra már elkészült a képernyőkép, tehát eső után köpönyeg volt a változtatás. A hivatalos adatokból már megtudhattuk, hogy a No Return során számos karakter (többek között Dina, Lev, Jesse és Tommy) felett vehetjük majd át az irányítást, akik nem csupán eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, de még különböző ruhákat is feloldhatunk hozzájuk. A terepek számát is figyelembe véve tehát egy meglehetősen nagy szavatossági idővel bíró toldalékra számíthatunk, pláne, hogy emellett a történetet is megéri újra végigpörgetni a valamivel szebb látvány és a DualSense által nyújtott élmény miatt.