• Ismét kiszivárgott egy dokumentum az FTC és a Microsoft pereskedéséből
  • Ami számos Bethesda projektet leplezett le
  • Többek között a The Elder Scrolls 4: Oblivion és a Fallout 3 felújítása is készül
  • A Dishonored 3 és egy új Doom-játék mellett

Az FTC és a Microsoft között zajló pereskedésnek köszönhetően már elég sok kulisszatitkot megtudhattunk a cég jövőbeli terveiről, legutóbb például azt, hogy a Starfieldhez hasonlóan a várva-várt The Elder Scrolls 6 is kihagyja majd a Sony konzoljait. A mostani eset azonban még ennél is nagyobb horderejűnek mondható, egy kiszivárgott dokumentum alapján ugyanis kiderülhetett, hogy milyen projektekre számíthatunk a Bethesdától az elkövetkezendő években, a lista pedig... nos, impozáns, ha szalonképes kifejezéssel szeretnénk élni.

ftcszivargas.png

Ahogy az a mellékelt képen is jól látható, a tervek szerint a MachineGames műhelyében készülő Indiana Jones-játékkal egy évben láthat napvilágot a 2006-os The Elder Scrolls 4: Oblivion felújított változata (erről egyébként már pletykáltak korábban), valamint a Starfield első DLC-je. Ennél is meglepőbb, hogy elvileg már készül az új Doom, ami a Year Zero névre hallgat (és vélhetően a már fejlesztés alatt álló id Tech 8-ra épül majd), igazán azonban csak a legutolsó rublika láttán néztük meg közelebbről is a padlót. Ha igaznak bizonyulnak a dokumentumban foglaltak, akkor TES 6 mellett olyan címekkel fogunk gazdagodni néhány év múlva, mint a nagysikerű Fallout 3 felújított változata, a Ghostwire: Tokyo folytatása (bezzeg a The Evil Within 3-at sehol nem látni), valamint a Dishonored 3. Ahogy azt ResetErán is megjegyezték páran a kommentek között, vélhetően egy többéves dokumentumról van szó, így meglehet, hogy időközben törölték a projektek egy részét, az pedig 100%, hogy a fent látható megjelenési időszakoknak semmi közük sincs a valósághoz. Ha viszont pontosak az információk, akkor nagyon jó dolguk lesz az Xbox és PC tulajdonosoknak.