• Megkezdődtek az Assassin’s Creed mozifilm munkálatai
  • 2012 óta formálódik a produkció
  • 2016. december 21-én lesz a premier

A Ubisoft vezérigazgatója ma jelentett be, hogy zöld lámpát kapott az Assassin’s Creed mozifilm, ami azt jelenti, hogy az előkészületek után végre megkezdődhet a tényleges munka, a film sínen van. „Ez egy nagyon fontos mérföldkő a projekt életében és az Assassin’s Creed csapat számára.” -- mondta Yves Guillemot.

A projektet 2012-ben jelentették be, mint a Ubisoft Motion Pictures és a New Regency közös munkája. A főszereplő Michael Fassbender lesz, a rendezői székbe pedig Justin Kurzel ül, míg a forgatókönyvet Scott Frank és Michael Lesslie készítette Bill Collage és Adam Cooper korábbi elképzeléséből kiindulva -- legalábbis ezek a legutóbbi értesülések, egy hivatalos közleményre még várni kell, ami tisztáz majd minden részletet a stábot illetően.

Az egyelőre szimplán csak Assassin’s Creed néven futó film 2016. december 21-én fog megjelenni, ami merész, ugyanis pont egy héttel korábban kerül mozikba az első Star Wars mellékfilm.

michael-fassbender-assassins.jpg