A hét videója

A Paul W. S. Anderson-féle Resident Evil filmekkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: van, aki kifejezetten szereti a műveket, melyek az évek során már a saját útjukat járják, míg mások egyenesen gyűlölik ezeket a bugyuta történet és a rossz szereplők miatt -- ez utóbbi csoportnak szól az alábbi, a Capcom áldásával készült rajongói kisfilm.

A Resident Evil: Down With the Sickness eredetileg tavaly jelent meg, de különösebb reklámozás nélkül teljesen elveszett az internet óceánjában, s csak most, mikor a készítők a YouTube-ra is feltöltötték az alkotásukat, lett hirtelen felkapott az anyag, ami nem elsősorban a történetnek vagy a pazar színészi munkának köszönhető, hanem inkább a technikai megvalósításnak. A zombik és az ahhoz társuló effektek egyszerűen remekül néznek ki, valamint a kamerakezelés és a hangulat is ügyesen lett megvalósítva, s így már könnyen meg tudunk feledkezni a hibákról.

A videót a Rocket Jump csapatának köszönhetjük, amelynek egyik korábbi munkája a DVD-n is megjelent Video Game High School. Érdemes azt is megtekinteni a hivatalos oldalukon.

Visszatérő probléma (nemcsak a játékokban, hanem a filmekben és a sorozatokban is), hogy a női karakterek általában teljesen esetlenek,a kiket csak a bátor és erős férfi főszereplő tud megmenteni. Érthető módon sokaknak nem teszik ez a nagyon régi sztereotípia, s mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ez a szemlélet megváltozzon. Az egyik ilyen aktivista Aaron Diaz, aki Anita Sarkeesian Video Game Tropes vs Women videójára alapozva újraértelmezte a The Legend of Zeldát.

A Clockwork Empire alcímmel ellátott koncepció 2000 évvel a Twilight Princess eseményei után játszódik, s nem igazából reboot, csak egy új változata a játék történetének, melyben most éppenséggel Zelda a hős, akinek Linket kell megmenteni. A kapcsolódó oldalon képekkel illusztrálva megtekinthető, hogy mindezt nagyjából hogyan képzelte el, alant pedig álljon egy kedvcsináló kép.

Érdekességek a hétvégére -- jönnek a zombik!

Miután megnéztem a Cracked új videóját, egészen biztos vagyok abban, hogy nem lennék bolti eladó egy videojátékban. Kinek lenne kedve ahhoz, hogy az év minden napjának minden órájában adja-vegye a hősök haszontalan vacakjait, bármiféle köszönet vagy elismerés nélkül? Hálátlan egy munka, de legalább valaki hősiesen elvégzi... 

Nem hinném, hogy van olyan ember a világon, aki ne játszott volna a klasszikus Snake-kel életének valamelyik pontján -- de azt már biztosan nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy végig is játszották a programot, sőt mindeddig személyes tapasztalatokra alapozva úgy gondoltam, hogy ez egyáltalán nem is lehetséges. Pedig mégis! Az alábbi, két perc hosszúságú, de a való életben több mint negyedóra alatt lezajlott mutatványban láthatjuk, milyen az, mikor „megnyerjük” az eredeti Snake-et. Az idézőjel természetesen indokolt, hiszen nem konkrétan győzelem miatt ér véget a játék, hanem azért, mert egyszerűen nincs több hely, ahova szerencsétlen kígyó menni tudna.

Érdekesség egyébként, hogy a felvételen látható kígyó egészen pontosan 100 pöttyöt vett fel, aminek hatására végül 810 pixel hosszúvá változatott -- ennek felét sem tudtam annak idején menedzselni.

Az utóbbi hetekben alaposan megszaporodtak az új Xboxról szóló hírek; kis túlzással minden napra jutott valami pletyka, ennek hatására pedig a kedvenc tajvani hírcsatornánk sem maradt tétlen. A tőlük megszokott őrült stílusban az NMA TV összefoglalta nekünk a fontosabb eseményeket.

Noha már láthattuk teljes pompájában a Grand Theft Auto V borítóját, ne feledkezzünk meg a falra festett változatról sem, mely több napnyi fáradságos munka árán készült el, s egy teljes épület méreteivel reklámozza a várva várt játékot. Az alábbi képre kattintva láthatjátok a teljes galériát.

Érdekességek a hétvégére -- jönnek a zombik!

A Street Fighter: Legacy készítői egy tévésorozatot is szeretnének összehozni. Ennek címe Street Fighter: Assassin’s Fist, de ahhoz, hogy elkészülhessen, természetesen pénzre van szükségük, amit a reményeik szerint a Kickstarteren keresztül tudnak majd összegyűjteni. Joey Ansah és csapata nem kevesebb mint 625 ezer fontot kér, amiből eddig 14 ezer jött összes, s még 20 nap van hátra a gyűjtésből -- nem áll jól a dolog tehát. Alant az egészet beindító eredeti videó látható, erre a linkre kattintva pedig a projekt Kickstarter-oldalára juttok.