A hét videója:

Ezen a héten az történt, hogy nem sikerült kiválasztani azt az anyagot, ami minden máson felül tudott volna kerekedni. Nem az a helyzet, hogy nem voltak értékelhető videók, éppen ellenkezőleg: mindegyik, amivel találkoztam olyan jó volt, hogy könnyedén kinevezhettem volna a legjobbnak. Nyilván ilyen helyzetben is tenni kell valamit, az egyetlen járható út pedig az volt, hogy kettős döntetlent hirdettem ki. Íme tehát a hét videói!

Elsőként Mike Dahlquist alkotását mutatom be, aki egy egyszerűen zseniális filmbemutatót készített a Far Cry 3: Blood Dragon kapcsán. A filmecske mindent tartalmaz, amit a játékban, illetve annak megjelenését megelőző promóciós anyagokban láthattunk, s olyan profi munkát végzett, hogy nagyon könnyedén azt lehetne hinni, hogy egy valódi, a Ubisoft megbízásából készült reklámmal állunk szemben -- ha ez azonban nem győzött volna meg, tudni kell azt is, hogy a hősünk itt egy repülő cáparoboton harcol. És hogy miért? Mert ő Rex "Power" Colt, azért!

A második videónk is marad az élőszereplős alkotások vonalánál, ám a humor helyett az akción van a hangsúly. A mesteri CorridorDigital jelentkezett a héten egy új videóval, melyben a Splinter Cell: Blacklistet, konkrétan annak multiplayer módját vették elő. A koncepció itt az volt, hogy bemutassák a külső és a belső nézet közötti különbséget, illetve azt, hogy milyen soha véget nem érő harc folyik a zsoldosok és kémek között. Érdemes továbbá megnézni az „Így készült” videót is, amiben láthatjátok, hogyan állt össze az anyag.

Tudtátok, hogy a felezési időt ábrázoló diagram tökéletes bemutatja, hogy a Valve milyen időközönként adja ki Gordon Freeman kalandjait? Még a feliratokat sem kell lecserélni!

Érdekességek a hétvégére -- videók, videók mindenhol

Egy nagyon érdekes, de a legjobbak közül kiszorult videót kapunk a filmművészet mesterségét éppen most elsajátító kanadai egyetemistáktól. A Brothers Rapture címre keresztelt, hamarosan megjelenő rövidfilmük egy testvérpárról, Charlesról és Arthurról szól, akik Rapture csodákat ígérő városába utaznak -- persze, hamar rá kell jönniük, hogy a szellemi és művészi szabadságnak hatalmas ára van. Sajnos a díszletek nem a legszebbek (mentségükre szóljon, hogy volt egy sikertelen gyűjtésük), s láthatóan a készítők nem az ipar mesterei (még), de a trailer eléggé meggyőző volt ahhoz, hogy a jövő héten esedékes teljes filmre is benevezzek. Ajánlom nektek is a megtekintését.

Ezen a hétvégén tartják meg a Toronto Comics Arts Festivalt, ahol immáron másodszor láthatja a közönség a Comics vs. Games bemutatót, melynek keretében a szakma nagymesterei, úgymint Zac Gorman, Corey Lewis, Chris Furniss, Asid Siddiky és Jacob Ferguson kápráztatja el a közönséget néhány játékos témában készült munkájában. Íme pár példa abból, hogy mire számíthatnak azok, akik kilátogatnak a fesztiválra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Játszanám.

Érdekességek a hétvégére -- videók, videók mindenhol

A héten egészségtelenül sokszor hallgattam meg a Viva La Dirt League legújabb slágerét. A kérdés természetesen adott: miért hallgatok én egy új-zélandi bandát? A válasz egyszerű: a srácok megragadták Macklemore örök értékű Thrift Shop című számát, és úgy faragták át az egészet, hogy a Steam szezonális akcióiról és a független fejlesztők játékairól szóljon. Ennél többet tényleg nem is kell mondanom. Nézzétek, hallgassátok!

Végezetül pedig íme egy kis machinima, a… Machinima gárdájától. A srácok a BioShock: Infinite-ben forgattak, s azzal érdekes elképzeléssel álltak elő, hogy mi van, ha nem mi kísérjük Elizabethet, hanem ő rángat végig minket a városon, miközben mi kukákban turkálunk és esetlenül botladozunk végig a tűzpárbajokon. Nagy piros pont jár azért, hogy sikerült egy hasonló szinkronszínészt találni Elizabeth szerepére, máskülönben fele olyan jó sem lehetett volna ez.