• Korhatár-besorolást kapott a gyűjtemény
  • M, azaz Mature lett, mint az eddigiek
  • Ez alapján biztos a PS5-ös megjelenés

2021-ben, a továbbfejlesztett remaster-kiadások pozitív fogadtatásának fényében bejelentették, hogy a BloodRayne: ReVamped Xbox One-ra, PS4-re és Nintendo Switch-re is megjelenik. A játék ReVamped változatait inkább remasterekként, mint jelentősen továbbfejlesztett kiadásokként promózták. Most azonban a BloodRayne: ReVamped a jelek szerint PS5-re is megérkezik, miután a remasterek 2021 novemberében megjelentek. Erről pedig a korhatár-besorolás árulkodik. A BloodRayne többi változatához hasonlóan a PS5-ös kiadás is megkapta az M, azaz Mature besorolást, az ESRB pedig részletesen kiemeli az erőszakot és a vért, szóval mindent, amit egy vámpíros akciójátéktól elvárhatunk. A PS5-ös remaster után pedig talán hamarosan kapunk egy teljesen új, immár a jelenlegi generációra fejlesztett BloodRayne-játékot.