A 2007 december ötödikén érkező megajavítás akkora szabású, hogy már-már küldetéslemeznek is nevezhetnénk. Segítségével a grafikus motor gyakorlatilag teljesen megújul, beépítésre kerül többek között a Shader Model 3.0, javított fénykezelés, és hihetetlenül részletes modellek tucatjai. Ez azonban nem csak egyszerű ráncfelvarrás: szinte hihetetlen, de a már szokásosnak nevezhető tartalomfrissítések mellett (úgy, mint például a pár új hajó, küldetések, új kalandok) tényleg mindent lecserélnek a program külsejében, az összes modellt, az összes effektet: mindent. Aki tehát játszogat ezzel a rengeteg előfizetővel rendelkező szerepjátékkal, a télapó érkezése előtt egy nappal már ebben a kis csodában gyönyörködhet. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogyan kell kinéznie egy űr-MMORPG-nek, javaslom, nézzétek meg a szintén a napjainkban debütált mozgóképet is, amit a hír mellé csatoltunk. Megéri!