Talán mindenkit az foglalkoztat most leginkább, hogy az Xbox-exkluzív Fable II után hogyan kapott a harmadik rész zöld jelzést PC-re? "Már akkor eldöntöttük, hogy lesz Fable III PC-re, amikor elkezdtük a játékot tervezni. Az ötlet nem volt olyan egyszerű, hogy készítünk egy átalakított, de önálló és egyedileg tervezett játékot, amely része lehet a Fable-sorozatnak. Úgy vélem, hogy a PC ennek a folyamatnak a része. Ezt meg is láthatjátok az Xbox 360 verzióval egy időben." -- jelentette ki Molyneux.

A PC verzió fejlesztése a platformnak megfelelően folyik, így például az irányítás az egérre fókuszál. Nem lesznek PC-exkluzív tulajdonságai a játéknak, de az egyformán elsöprő lesz mind PC-n, mind Xboxon. Molyneux elmondta azt is, hogy bár nem lesz gyűjtői kiadás PC-re, azt biztosan tudják, hogy a Xbox verzió gyűjtői kiadásának letölthető tartalmait elérhetővé teszik a PC-játékosok számára is. Azoknak sem kell aggódni, akik attól félnek, hogy nem fogják megérteni a Fable III történetét, mert nem játszottak az előző résszel: "Megértem a félelmeket, mert a Fable egy sorozat. Azonban mint minden Lionhead játékot, ezt is úgy fejlesztettük, mint egy önálló címet. A Fable III egész másfajta játékélményt fog kínálni, mint a Fable II, de senkinek nem fog hátránya származni abból, hogy nem játszott az előző résszel. Ugyanígy bármelyik Xbox 360 játékos is beleugorhat a Fable III világába, anélkül, hogy játszott volna az előző részekkel."

Végül kijelentette a Project Natallal kapcsolatban, hogy a Natal kizárólagosan Xboxra lett fejlesztve, így kizárt, hogy a PC-verzió magába foglalja a Natal által kínált lehetőségeket.