A bejelentés derült égből jött, de állítólag már hónapok óta készülődött és érdekes módon először Todd Hollenshead, az id vezérigazgatója környékezte meg a ZeniMaxet, abból a célból, hogy a megfelelő módon gyarapodhasson a cége. John Carmack elmondása szerint már túl sok játékuk volt ahhoz, hogy mindet kihasználhassák, ráadásul a partnercégeikkel sem ápoltak olyan kapcsolatot, mint azt szerették volna.

„Az a célunk, hogy az id Software a továbbiakban is azt csinálja, amihez a legjobban ért, tehát nagyszerű játékokat fejlesszen. A mi szerepünk az lesz, hogy a Bethesda Softworksön keresztül megadjuk a kellő támogatást az id Software számára, hogy növekedhessenek.”Robert Altman, a ZeniMax vezérigazgatója.

„Egyedi alkalom ez számunkra, hogy csatlakozhatunk egy ilyen tapasztalt kiadóhoz, mint a Bethesda Softworks, amelynél mind a fejlesztők, mind a kiadó érdekei érvényesülhetnek a játékaink fejlesztése és reklámozása során. Most már megvan az anyagi és üzleti hátterünk ahhoz, hogy tovább növekedhessünk, ez pedig egy hatalmas előny, ami még jobb játékok képében fog testet ölteni.”Todd Hollenshead, az id Software vezérigazgatója.

Az id Software nagyon jó helyzetbe került ezzel az üzlettel, ugyanis mostantól egy oltalmazó fedél alatt növekedhet valamennyi sorozatunk, de ugyanakkor lehetővé válik az is, hogy további kutatásokat végezzünk ezen projektek javára. Nagyobbak és erősebbek leszünk, és az ipar legjobb tehetségeit fogjuk felfogadni, hogy mérföldkőnek tekinthető játékokat hozzunk létre. Bármilyen közhelyesnek is hangzik ez, de nagyon örülök és izgatott vagyok az egyesülés miatt.” John Carmack, az id technikai vezetője.

Az egyesülés bármilyen drámainak is hangzik, nem hoz semmilyen változást a cégek számára. Minden eddig bejelentett játék a tervezett időpontban fog megjelenni és a korábban megkötött kiadói egyezségek is életben maradnak, tehát a Wolfensteint továbbra is az Activision fogja a boltok polcaira segíteni, Carmack új üdvöskéje, a Rage felett pedig az EA bábáskodik, ám ezeket leszámítva minden jövőbeli játékot a Bethesda fog megjelentetni.