A FIFA 14 idén egy next-gen grafikusmotort kap, ami még az eddigieknél is részletesebb látványvilágot és összetettebb fizikát tesz lehetővé, ám ez az új technológia nem minden platformra lesz elérhető. A belső fejlesztésű Ignite Engine egyelőre csak a következő generációs konzolokra fog megjelenni, ami különösen fájó dolog a PC-s játékosoknak.

Az EA magyarázata erre az, hogy azért nem jelenik meg a lehető legjobb grafikus megoldással PC-re a FIFA 14, mert egyszerűen nincs annyi ember, akinek a gépe a motor teljesítményét ki tudná használni. Az EA adatai szerint a PC-s felhasználók nagy része egy, az Ignite Engine-hez gyenge konfigurációval rendelkezik, s noha valóban vannak olyan játékosok, akiknek a masinája elbírná a terhelést, ők kevesen vannak ahhoz, hogy az EA rájuk is gondoljon -- legalábbis egyelőre.

Az óriáskiadó úgy nyilatkozott, hogy habár ebben az évben le kell mondanunk a következő generációs motor által nyújtott látványról és részletességről, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kaphatnánk meg azt, amit az Xbox One és a PlayStation 4 felhasználói a magukénak tudhatnak, ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, sok mindennek változnia kell. Magyarul a FIFA-sorozat számára továbbra is mostohagyermek a PC, mint platform, amire csak alapos késéssel jelennek meg a legfrissebb újítások -- emlékezzünk csak, mennyit kellett várnunk arra, hogy annak idején az akkoriban még új motort mi is használhassuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

FIFA 14 -- Megjelenés: 2013. szeptember 27. (PC, Xbox 360, PlayStation 3) -- Gépigény: nem ismert