Több szivárgás szerint is Yasuke, az afrikai szamuráj lehet az Assassin's Creed Red egyik főszereplője. Yasuke, a 16. század végén élt szamuráj volt, alakja pedig annyira legendás lett, hogy – ha hihetünk a kiszivárgott információknak – a Ubisoft is főszereplőnek tette meg a Red-ben. Ebből következően az Azucsi–Momojama-korszakban játszódhat az alkotás, ami a középkorból a kora újkorba való átmenet idejének tekinthető, tele társadalmi változásokkal és a kultúra térnyerésével. Most kiderült, hogy Yasuke megkapja önálló filmjét is, méghozzá a Warnertől.

A rendezői székbe Blitz Bazawule (Bíborszín) ülhetett. Az Assassin's Creed Red sztorija szerint Yasuke rabszolga volt, ám egy támadás alkalmával a szerelmét megölték, ő pedig megmenekült és Japánban kötött ki, ahol szamuráj lett belőle. A játék elején a másik főszereplő, Naoe és Yasuke még ádáz ellenségek, de később szövetségesekké válnak.