Mikor összeáll egy közös filmre a Blumhouse (Tűnj el!, A láthatatlan ember, Sinister) és James Wan (Fűrész, Démonok között, Insidious) produkciós cége, az Atomic Monster, akkor az ember azt hinné, hogy itt most valami igazán félelmetes és egyben emlékezetes fog születni. A Night Swim (idehaza Éjszakai merülés címmel megy a mozikban) eredetileg egy kisfilm volt, amit az egyik rendezője, Bryce McGuire most egész estét horrorfilmmé dolgozhatott át. Ilyesmire láttunk már példát korábban is, például a közelgő Until Dawn-mozit jegyző David F. Sandberg szintén egy felettébb ijesztő kisfilmmel kezdte pályafutását, mielőtt a Warner beállt volna mögé és megrendezhette az Amikor kialszik a fény című 2016-os horrort. A Night Swim esetében tehát benne volt a levegőben (vagy a vízben?), hogy egy kellemes, borzongató filmet kapunk – ez nem jött össze.

swim1.jpg

Az elátkozott medence története

A történet 1992-ben veszi kezdetét, mikor megismerhetjük, miért kell tartani a teljesen átlagos amerikai otthon kertjében található medencétől. A Stephen King-féle AZ-ra erősen emlékeztető prológus után előre ugrunk az időben, hogy a Night Swim ellőhesse az unalomig ismert horrorfilmes-klisét, ami már a könyökünkön jön ki: boldog család új házba költözik. Igen, 2024-ben még mindig ott tartunk, hogy ezt az elkoptatott sablont használja egy horror, de lépjünk most túl ezen. Megismerhetjük az apukát (Wyatt Russel – A Sólyom és a Tél Katonája, Overlord), anyut (Kerry Condon – Róma, A sziget szellemei) és persze a gyerekeket (Amélie Hoeferle és Gavin Warren). Mindannyian nagyon megörülnek, hogy akad egy úszómedence a hátsó kertben, és bár a fater rögtön az első percben majdnem belefullad, másnap már kitisztítják és vígan pancsolnak benne, sőt, kerti-partit is szerveznek, hogy az összes szomszéd megmártózhasson a vízben. Csakhogy ez a medence el van átkozva. Jópofa, hogy nemcsak éjszaka képes a frászt hozni a gyanútlan fürdőzőkre, hanem nappal is. Akad egy jelenet, amiben a család fiúgyermeke egyedül úszkál a medencében, verőfényes napsütés közepette és ekkor kezdenek történni különféle megmagyarázhatatlan, paranormális dolgok.

swim2.jpg

Itt reménykedtem, hogy a Night Swim az egyértelmű klisék ellenére képes lesz valami egyedivel előállni, de sajnos nem ez a helyzet. Jumpscare-parádéba fordul, előre kiszámítható ijesztgetésekkel, idióta döntésekkel és olyan, ezerszer elpuffogtatott közhelyekkel, amiktől a rutinos horrorfilm-néző már az arcát kaparja. Például az említett nappali medencés jelenet után a fiú szülei persze megvitatják, hogy mi történhetett. És mire jön ki az egész? Arra, hogy biztos, csak képzelődött. Kvázi minden második horrorban le lehet tudni ezzel a szöveggel azt, hogy a gyerek szellemet látott a szekrény tetején, vagy a halott szomszéd nézett vissza rá a fürdőszoba tükrében. A Night Swim tipikusan az a film, amiből nem kellett volna egy 98 perces verziót készíteni. Lopkod össze-vissza, akad benne némi A kör, meg egy kis Ragyogás, de ezek mellett vért izzadva próbál megfelelni a manapság oly divatos horror-követelményeknek is, viszont rögtön a prológus után léket kap. 

Képek forrása: Variety, Geek Tyrant