Több évnyi fejlesztés után holnap megjelenik a Final Fantasy XV, és lehet, hogy Conan O’Brien utálta, de úgy tűnik, a nála jobban hozzáértőknek tetszett a program. Legalábbis ezt lehet kiolvasni a friss értékelésekből, amelyek mindenhol a maximális pontszám közelében vannak, ahol pedig nincs pontozás, ott is csak dicsérni tudják.

„A Final Fantasy lelke és nagysága könnyedén felülmúlja hibáit” – írja a Polygon kritikusa, míg az IGN, kicsit objektívebben úgy summázza a játékkal kapcsolatos tapasztalatait, hogy bár van benne néhány újdonság, ami nem sikerült jól, a főhős kvartett miatt minden hibáját megbocsátjuk neki. A Gamesradar is a négy főhőst hozza fel az egyik legnagyobb pozitívumnak, illetve a világ is lenyűgöző az ottani kolléga szerint, ugyanakkor szerinte „a történet Final Fantasy-szerűen nonszensz” és nehéz megérteni, a mellékkarakterek sablonosak, a játék második fele pedig összecsapott.

Final Fantasy XV pontszámok

  • Gadgets 360 – 8
  • Gear Nuke – 9
  • Game Informer – 8.5
  • Kotaku – “Ha ez nem Final Fantasy, akkor nem tudom, mi az.”
  • Game Kult – 6
  • IGN – 8.2
  • Polygon – 9
  • Game Spot – 8
  • Eurogamer – nincs pont
  • Gameblog.fr – 9
  • Stevivor – 8.5
  • Destructoid – 9
  • GamesRadar+ – 4.5/5
  • Atomix – 9
  • USgamer – 4/5
  • The Verge – nincs pont