Nagyon jól tudjuk, mennyire pénzéhes az Activision, hiszen kész minden játékából kisajtolni az utolsó centet is. Kitűnő példa erre a Guitar Hero-sorozat, amely már az ötödik részénél tart és akkor a kiegészítőkről és az oldalhajtásokról nem is beszéltünk, de ott van a Call of Duty-széria is, melynek hatodik része idén ősszel fog megjelenni — azonban Koticknak más tervei is vannak a háborús sorozattal.

A Destructoid által előtúrt papírok szerint ugyanis az Activision egy fizetős rendszert akar az ingyenes többszemélyes szekció mellé. Egy kis összeg fejében új pályákat, fegyvereket, kiegészítőket és úgy általánosságban „gazdagabb multiplayer élményt kapnánk,” valamint zárt bétatesztekben is részt vehetnénk. A cuccért vagy havidíjat kellene fizetni, vagy a játék mellé csomagolnák persze plusz pénzért — azonban hadd hangsúlyozzam ki, hogy ez a rendszer még csak elméleti síkon létezik, ugyanakkor simán megvalósulhat. Bobby Kotick ugyanis pár hónapja a Morgan Stanley Technical Conference-en említést tett egy Call of Duty MMO-játékról, ami szerinte a „következő logikus lépés a sorozat evolúciójában.”