Már egy ideje tudjuk, hogy készül a következő Mass Effect, mely a Shepard-trilógia lezárását követően tiszta lappal nyit. Az persze még nem derült ki, hogy pontosan milyen irányba halad tovább a sorozat, de az már igen, hogy az alapanyaghoz hű marad a csapat.

A BioWare ma jelentette be, hogy a franchise következő epizódját a viszonylag fiatal, de a Mass Effect terén nagyon is tapasztalt BioWare Montreal csapata fogja elkészíteni, s Casey Hudson felügyelete alatt mindent megtartanak majd abból, amit a rajongók szeretnek. Ez azt jelenti, hogy egy óriási, felfedezésre váró galaxist, változatos idegen fajokat és moziszerű élményt nyújtó gazdag történetet kapunk.

Az eddigi részekért felelős BioWare: Edmontontól átigazolt fejlesztőket is tartalmazó gárda kihasználva a trilógia után kínálkozó lehetőségeket, kísérletezgetni fog. Egyrészt néhány játékmenet-elemet átemelnek a készülő Dragon Age III-ból, másrészt pedig búcsút intenek az Unreal Engine 3-nak, s a Frostbite 2-t használva teremtik meg az eddigieknél is részletesebben kidolgozott világokat -- ezeken kívül azonban még nem tudjuk, mi mást terveznek.