Micsoda? Játékra alkalmas PC százezerből?! Igen, én is ezt gondoltam, mikor megkaptam a lehetetlen küldetést, állítsak össze gamer (fogjuk rá) PC-t ekkora keretből. Bezony, ráadásul csalafintaság és trükközés nélkül, vagyis csak új alkatrészekből és legnagyobb bánatomra biztonsági megfontolások szem előtt tartásával, magyarán vágódeszkázás nélkül kell ezt megoldani. Mielőtt végigzongoráznánk, hogy mit és miért választottunk, le kell szögezni, hogy nyilván nem FullHD és Ultra beállítások mellett, hanem alacsonyabb felbontáson még ha sok töltés és kompromisszumok árán is, de elindulnak és elfutnak napjaink játékai. Lássuk hát!
A processzor
A gyanú elkerülése végett feltétlen tisztáznunk kell, nem meggyőződésből és nem fanboyságból döntöttünk a 3.3 Ghz órajelű Intel Pentium G4400 mellett. A vörös csapat azonos árkategóriában induló versenyzői egyrészt a régebbi, mára már elavultnak nevezhető FM2 foglalatot használják, míg a G4400 valamelyest izmosabb, és a még mindig használatban levő, bőven újítható LGA-1151 alaplapokba ültethető. Házon belül pedig az i3 modellek egész egyszerűen nem férnek be a keretbe, még a régebbi i3 processzorok is dupla árat kóstálnak - ehhez képest egy szálon mutatott teljesítményben a G4400 nem sokkal marad el a nagytesók legkisebb tagjaitól, igaz, ezért 2 logikai szállal fizetünk.
Az alaplap
Frissen szerzett, gyári hűtős Pentiumunk alá deszkát is kell pakolni, sok választási lehetőségünk itt sincsen, szemünk a jövőbe tekintene, de az árak a földbe döngölik az elképzeléseket. Így nem marad más hátra, mint a legolcsóbb micro ATX alaplap, ez pedig az ASROCK H110M-DGS. Sok extrára nyilván ne számítsunk, de amire kell, arra megfelel. És bár a DDR4 RAM támogatása jó adalék, felveti a kérdést: miért nem a DDR3 mellett döntöttünk? Bár csalogatónak tűnne az elgondolás, jelen körülmények között nem az. Egyrészt a DDR3 RAM-ot fogadó alaplapok közül a legolcsóbb is drágább ennél, másrészt nem nyerünk a régebbi RAM árán semmit, de erről kicsit később.
A memória
Visszatérve az alaplap kiválasztásánál említett sirámra, jelenleg amit spórolnánk egy azonos mennyiségű DDR3 RAM-on, azt elveszítenénk az alaplapon. Ennek oka, hogy hiány van a memóriapiacon, így az árak az egekbe szöktek, gyakorlatilag dupla áron mérik a modulokat a tavaly nyárihoz képest. De még ha az előző évet vennénk is figyelembe, nagyjából ugyanannyiba kerülne azonos mennyiségű DDR3-1600 és DDR4-2133 memória. Cikkünk azonban a jelenről szól és a mostani árakkal kell számolnunk, válaszott lapunkba csak DDR4, processzorunk alá pedig maximum 2133 MHz-es memóriát pakolhatunk, ez eléggé leszűkíti a választási lehetőségeinket. Játékra 8GB memória a javallott, ezt összevetve az cédulákkal azonban csúnyán ráfizetünk és végső soron itt bukik el a küldetésünk, mert egyetlen rúd 8GB Kingston ValueRAM DDR4 2133MHz-es RAM-ért annyi pénzt kell leszurkolnunk, amennyibe a processzorunk került. Szomorú szmájli.
Videokártya
Igen, mindenki ezt várta, és bár már lebuktattam magam, hogy elszálltunk a költségvetéssel, de nem teszünk rá nagy ívből és a legköltséghatékonyabb megoldásként az MSi RX460 2 GB fedélzeti memóriával szerelt kártyát választjuk, ár-érték arányban egyértelműen a legnyerőbb és keretünk határait már ez is feszegeti. Játékra vagy ez, vagy a szintén MSi GTX 1050 a minimum, de az AMD megoldása közel 5000 forinttal olcsóbb. Néztünk volna előző generációs kártyákat is, de minden nagyobb hazai forgalmazónál már kifutottak, használt termékek pedig nem játszanak ugye. Nyilván nem fog minden hasítani rajta, de közepes beállításokon, ha szükséges, az élsimítás mellőzésével elboldogul akár a Withcer 3-mal és GTA V-tel, de alacsonyabb felbontáson még az újabb játékokkal is, teljesítménye nem sokkal marad el a GTX 960 képességeitől, ami nem rossz ezért a pénzért, és ami a legszebb, tápellátással nem kell törődnünk, elég az alaplapon keresztül húzott 75W is a kicsikének.
Merevlemez
Itt is a legolcsóbb, de azért megbízható és nem túl lassú, valamint azért játékok tárolására elegendő helyet biztosító HDD-k játszanak. Még a megfizethetőbb, de csupán 120 GB-os SSD-k is többe kerülnek a régi jó soktányéros mágneslemezeknél, így választásunk a Toshiba 500GB kapacitású, igen beszédes DT01ACA050 jelzésű tárolójára esett. 32 MB pufferrel és sztenderd 7200-as fordulatszámmal semmivel sem rosszabb, mint a nagyobb tárhelyű társai.
Tápegység
Mindezt árammal is el kell látni, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy házas tápot (vagy tápos házat?) nem veszünk, és ami a legfontosabb, olcsó tápnak nagy a füstje, és amilyen könnyen elszáll, olyan simán viszi magával egyéb alkatrészeinket is. Éppen ezért nem árt valami ismertebb nevet választani, és persze figyelembe venni számítógépünk fogyasztását is, majd rászámolni legalább 30%-ot, így tovább élhet az áramforrás. Mindenre bőkezű ráhagyással számolva eddig összeállított gépünk elvileg csúcsra járatva sem kér többet 200 Wattnál. Erre ráhagyunk még egy kicsit és figyelembe vessük, hogy talán egyszer teszünk bele még ezt-azt, netán cserélünk valamit jobbra, így megállunk 350 Wattnál és választásunk a Chieftec CPS-350-S-re esik.
Ház
Mivel már így is bebuktuk a keretet, nem igazán nyúztózkodhatunk, és a legolcsóbb, legegyszerűbb lakhelyet választjuk az eddig összeszedett alkatrészeinknek, a gyanúsan irodai megjelenésű Logic H1 jó is lesz, még ha nem is szellőzik és valószínúleg zizeg meg recseg is. Hiába próbáltam meggyőzni Chochót, érintésvédelmi okokra hivatkozva nem engedte a vágódeszkázást, pedig spóroltunk volna pár ezret. Meg anyu sem örülne ha lenyúlnátok, meg akkor min készülne az almás pite? Ugye hogy ugye.
Összegzés
Mindent elmondtunk, még azt is, hogy elbuktuk a százezres küldetést (az a fránya RAM) csak éppen azt nem, hogy pontosan mibe fog ez nekünk kerülni? Az áttekinthetőség kedvéért táblázatba rendeztük az alkatrészeket.
Ha a számológépünk nem romlott el, akkor ez összesen 111.454 Ft szőröstül-bőröstül.
Szemfülesek észrevehették, hogy az optikai meghajtót kihagytuk, azon oknál fogva tettük ezt, hogy manapság alig használt, kihalófélben levő alkatrész, a Windows telepíthető USB-ről is, ahogy minden más is, ha éppen nem töltjük le. Valamint a perfériákkal és monitorral sem törődtünk, előbbiek bagatel összeg és kis túlzással egy ezresből kijönnek, az egész cucc pedig HDMI kábellel tévére köthető és ezzel a hang is meg van oldva.
Jövőbetekintő
Valamelyest bővíthető a gép hosszútávon is, bár az LGA-1151 vélhetően még az idén kifut, évekig kaphatunk bele majd processzort, egy i3, vagy ha megütjük a főnyereményt egy használt i5 vagy i7 is belefér, csak ne feledkezzünk meg a hűtés és a tápellátás elégségességének (szép szó, létezik?) ellenőrzéséről. Valamint nem biztos, hogy egy méretesebb videokártya elfér a házban, de feltételezve, hogy évente fele ennyit ráköltünk a konfigurációra, három-négy éven belül egy igen kellemes középkategóriás gépet gépet hozhatunk össze belőle.
Processzorgenerációk. Nagyjából rajtad kívül senki se hiszi azt, hogy a konzolok vágnának utat a PC-nek.
A generációváltást a konzolokhoz kötik Egy erősebb processzor ugyan azon konzolgenerációban nem számít annak.
A teknológiai ugrások átlagosan 4-5 évente történnek, ha megjelenik egy új konzol. Erre írtam, hogy elmondható: ha 5 évente építesz 100 ezer körül egy pc-t, akkor azzal az előző 5 év játékait csúcs formában játszhatod.
Nézd meg a last gen konzoloknal pl. 2005-ben hány évig bírná egy 150 ezer Ft-os gép, ha semmit nem cserélsz ki benne. A generáció vége 2012. Ha akkor veszel egyet ugyanennyiért, azzal simán kimaxolhatod a játékokat 2006-2012-ig.
2 hátránya van ennek.
1 ezek baromi gyenge gépek, szóval az újakkal nem boldogulnak.
2 egy generációval le vagy maradva.
Az árakat amiket írtam csak azért szerepeltettem hogy a végső konklúzióban értsétek a "megtérülést". Nagyker áron elég brutális (30-40%) kedvezménnyel vásároltam abban az időben (illetve a cserélt alkatrészt 1-2 év után adtam tovább egyszer pl az általam eredetileg fizetett áron) a munkámnak köszönhetően ezért is döntöttem mellette.
Röviden: 210 - Gép, 40-50 Monitor hangfal billentyű egér egérpad stb., újabb 100kb a fejlesztés 2009 ig. Össz kb 400 volt a gép 11 évre amiből mikor kiszálltam "visszanyertem" valamicske pénzt.
Szerintem meg nem - főleg a laptop. Persze te tudod... A játékokat én többnyire használtan veszem, vagy ha leakciózzák. A netes játékért csak 2012 óta "kell" fizetni. Én a multiért hajlandó vagyok fizetni, ha nem kell összevissza regisztrálgatni, meg csalókkal játszadozni.
Jóval olcsóbban jöttem ki, még úgy is, hogy mellette gépet is fejlesztettem. :) Ráadásul ez a "volt, hogy sokkal jobban futott, meg volt hogy nem volt árnyék és szenvedett" pocsékul hangzik. A mediocore élményt preferálom platformfüggetlenül.
Ha az embernek fontos hogy keveset költsön, és valószínűleg minden akarat ereje ellenére előre lelőjön magának az évek dolgokat akkor igen, várjon nyugodtan a generáció váltásra.
Viszont van akinek megéri az a plusz 40-50 vagy több 2 évente hogy folyton élvezhető minőségben tudja játszani a játékokat. Én 2 éve a witcher 3 okán szereztem be egy 960-at, és megérte mert gyönyörű a játék. És most az Androméda miat váltotam 1060-ra, és biztos vagyok benne hogy az is megéri, meg még a többi játék ami majd még jön.
"Az más kérdés, hogy hardcore játékos nem akar várni a játékokkal ;) Vagy folyamatosan egy generációval lemaradva kullogni..."
Persze régebben még más volt a helyzet, és akkor voltak olyan kifutó termékek, amik jelentőset estek a generációváltás környékén; de mostanában mág ez nem igaz. Legalábbis a PC-k esetében; mert laptopoknál, ott is főleg az üzleti modelleknél még vannak jelentősebb különbségek (a konzumer piacon csak akciók esetén lehet olcsóbban venni kifutó termékeket).
Ne az adott pillanatot vedd alapul, mert a számításteknikában az nem vetíti előre a jövőt. Ha valami biztos, akkor az hogy fejlődik és minden elavul.
Az árakat amiket írtam csak azért szerepeltettem hogy a végső konklúzióban értsétek a "megtérülést". Nagyker áron elég brutális (30-40%) kedvezménnyel vásároltam abban az időben (illetve a cserélt alkatrészt 1-2 év után adtam tovább egyszer pl az általam eredetileg fizetett áron) a munkámnak köszönhetően ezért is döntöttem mellette.
Röviden: 210 - Gép, 40-50 Monitor hangfal billentyű egér egérpad stb., újabb 100kb a fejlesztés 2009 ig. Össz kb 400 volt a gép 11 évre amiből mikor kiszálltam "visszanyertem" valamicske pénzt.
Ha az embernek fontos hogy keveset költsön, és valószínűleg minden akarat ereje ellenére előre lelőjön magának az évek dolgokat akkor igen, várjon nyugodtan a generáció váltásra.
Viszont van akinek megéri az a plusz 40-50 vagy több 2 évente hogy folyton élvezhető minőségben tudja játszani a játékokat. Én 2 éve a witcher 3 okán szereztem be egy 960-at, és megérte mert gyönyörű a játék. És most az Androméda miat váltotam 1060-ra, és biztos vagyok benne hogy az is megéri, meg még a többi játék ami majd még jön.
Nem mellesleg a pár napja megjelent nyomtatott Guruban is ezeket ajánljátok... ha már nem sikerült 100 alatt maradni, érdemes lenne azért bemutatni hogy minimális ráfordítással milyen mértékű előrelépést lehet még kihozni belőle.
Teljesen igazatok van, de. Nem az iPon Gamebase-t építjük, mert akkor kapjuk az ívet, hogy "dehát, meg szponzorált meg ezt már egyszer leírtuk".
Valamint volt egy meghúzott határ, és egy elképzelés. A határba ugyan nem nem fértünk bele, de ettől még nem vehetjük semmibe, mert "plusz párezerért". Az elképzelést meg a végén a "jövőbetekintő" résznél leírtam - a kettő együtt indokolja, miért nem költünk rá ezreseket pluszba: mert a végén 120-nál tartunk, aztán ott már mondhatjuk, hogy akkor már inkább ez, aztán meg inkább az, és eljutunk 150-ig - ehelyett inkább reménykedünk és nem veszünk fel gyorskölcsönt :)
Persze régebben még más volt a helyzet, és akkor voltak olyan kifutó termékek, amik jelentőset estek a generációváltás környékén; de mostanában mág ez nem igaz. Legalábbis a PC-k esetében; mert laptopoknál, ott is főleg az üzleti modelleknél még vannak jelentősebb különbségek (a konzumer piacon csak akciók esetén lehet olcsóbban venni kifutó termékeket).
98-210 ezer
2000-250 -"-
2002-290 -"-
2004-340 -"-
2006-390 -"-
2008-430 -"-
2009-ben cseréltem laptopra (gép eladva 80k) összevonva a munkát a szórakozással 200-ért, majd másfél éve újra 320ért (akkor már 1 éve szenvedett mindennel az előző, de könyörgöm kibírt több mint 5 évet). Mióta van pénzem külön gamer szettet fenntartani ráköltöttem 700k-t ami alatt kiment jópár generáció. Ez durván évi 40k ami simán bejött nekem a megvásárolt játékoknál tapasztalt árkülönbségből vagy akár az online szolgáltatások (nem létező) havidíjából. Volt mikor erősebb lett a gép mint a konzol, és volt mikor a játékokat árnyékok és fák nélkül játszottam annyira butítva volt... Szerintem megérte... Ma már biztos nem váltanék vissza laptopról, még akkor sem ha tudom, hogy a mobilitásért kifizetek plusz 40-100k-t ugyanazért a teljesítményért...
hhmm akkor viszont taníts, mester! ;)

Pentium G4560, 2mag/4 szál, 20k Ft (+3k). i3 teljeítményét simán hozza. Mellé egy H110M HDV R3.0 (kb. ugyanannyiba kerül, ha minden igaz, ez már a legelső BIOS-tól támogatja a Kaby Lake procit), és kb. egy ezressel drágábban 1Tb-os vinyó is belefér (+1-2k).
Giga WF2 RX 460 4Gb (+4-5k), és ezekkel együtt ~120k-ba áll meg a gép, de van benne +2gb vram, és egy i3 szintű processzor, dupla annyi tárhellyel.
Főleg így érné meg játszani. Az más kérdés, hogy hardcore játékos nem akar várni a játékokkal ;) Vagy folyamatosan egy generációval lemaradva kullogni...
Főleg így érné meg játszani. Az más kérdés, hogy hardcore játékos nem akar várni a játékokkal ;) Vagy folyamatosan egy generációval lemaradva kullogni...