Talán nem mindenki tudja, hogy az összes ilyen hatalmas kiállításnak van egy Business és egy Entertainment része, előbbi az újságíróknak és az üzleti partnereknek szól, míg az utóbbi a nagyérdemű közönségnek, a leendő vásárlóknak. A GamesCom első két napja főleg a sajtónak és a pénzembereknek érdekes, ekkor még a játékos rétegek be sem juthatnak a kiállítás helyszínére. Ilyenkor vannak egyébként a nagy sajtótájékoztatók (mint ma a Fable 3 bejelentése), és lényegében az újságírók ilyenkor járhatják be nyugodtan az Entertainment területet (holnaptól ugyanis kizárt, hogy bármihez hozzáférjen az ember, a tömeg hatalmas lesz).

A Business és az Entertainment rész azonban nem csak a közönségben különbözik. Amíg a leendő vásárlóknak szóló rész színes, szagos és hangos, addig a sajtónak fenntartott területek visszafogottak és minden túlzástól mentesek. Persze az, hogy van sajtóbelépőd, még nem jelenti azt, hogy be is juthatsz az egyes kiadók standjaira, azokat jó előre le kell foglalni. A GamesCom szervezésének ezen oldala már valamikor júniusban elkezdődött, a Guru csapata is ekkor indította el az egyezkedést a hazai kiadókkal és forgalmazókkal, hogy bejuthassanak az általuk képviselt csapatok bemutatóira. Augusztus elején már egy igen terjedelmes Excel-tábla állt a rendelkezésünkre, s ebben minden nap fél órás etapokra volt felosztva, általában délelőtt kilenctől este hatig lehet menni a játékokat megtekinteni. Egy bemutató általában harminc percig tart és a játék készültségi állapotától függően vagy a fejlesztők mutatják be a programot, vagy akár a kezünkbe is kaparinthatjuk az irányítást és magunk merülhetünk el egy-egy játék rejtelmeiben.

Az expón minden kiadónak van egy elkerített területe (idén az Activison/Blizzard  [képünkön] és az EA rendelkezik a legnagyobb standkomplexummal), minden cégnél van egy recepció, és itt csak azokat engedik be, akik rajta vannak a szervezők listáján, azaz van időpontjuk a bemutatókra. Ha nincs kavarodás, akkor a recepción túljutva egy lobbyba jutunk, ahol kényelmes körülmények között lehet várakozni, és általában megkínálják az embert valamilyen frissítővel, szendviccsel, hasonló apróságokkal. A lobbyból a legtöbbször több kisebb terem, szoba nyílik, maximum 5-6 fős befogadóképességgel, és ha eljön az idő, akkor ide terelik be az embert és itt van lehetőség az előadások meghallgatására és játékok megtekintésére.

GamesCom: Hogy is van ez?



..és a beígért bónusz: a GamesCom hivatalos megnyitója, no comment kategória, avagy a LucasArts tényleg nem spórolt a marketingköltségen...