Zolival, a tulajdonossal, valamint Dzséjttel, avagy online szerkesztőnkkel együtt mentem ki az idei Gamescomra, ami azt hittem, korábbi látogatásom után már nem tud újat mutatni. De tévedtem (természetesen), elvégre a Kölnben megrendezett kiállítás minden rajongó és gamer álma: hatalmas színpadok, rengeteg játszható verzió, őrületes prezentációk – és ez csak a jéghegy csúcsa a lootolni való extrákon (táskák, pólók, mindenféle egyéb csecsebecsék) túl. Mivel minden nem fér bele következő számunkba, jó néhány címről egy két részes, összesített élménybeszámoló formájában számolok be. Vagy azért, mert kisebb alkotás kerül terítékre, vagy azért, mert az alanyról nemrég már leközöltünk cikket a magazinban.

gamescom-01.JPG

Injustice 2

A Mortal Kombat alkotóinak szuperhősöket egymásnak engedő verekedős játékáról, vagyis annak folytatásáról, az Injustice 2-ről például nemrégiben értekeztünk, de hála az égnek a Warner rövid prezentációját követően volt alkalmam személyesen is kipróbálni a programot. A bemutató egyébiránt a meccsek után kapott felszerelésekre összpontosított, avagy élőben láthattuk, hogyan működik a sokat emlegetett gear-system. Röviden összefoglalva annyiról van szó, hogy a lezajlott küzdelmet követően a vesztes és a győztes is kap valami extra cuccot, amit rögtön, egy gombnyomással rá tud tenni a hősére, de van egy menü is, amiben kiválaszthatjuk a korábban megszerzett kiegészítők közül a legszimpatikusabbat. A ruhadarabok védelmet és nagyobb sebzést adhatnak, így befolyásolják a harcokat, ráadásul bitangul jól néznek ki. Vannak általános, ritkább, legendás felszerelések, ezek a kategóriák pedig természetesen azt jelzik, mennyire befolyásolja a holmi az extra képességeinket, tulajdonságainkat.

A zárt ajtós próbakörnél Batman, Superman, Supergirl, Atrocitus, Gorilla Grodd és Blue Beetle volt kipróbálható. A helyszínek több részből állnak, egyikből akár a másikba is át lehet ütni az ellenfelet, az időközönként behozható speciális támadás azon túl akár a világűrbe is kirepítheti az opponenst, persze csak egy átvezető formájában. A hangok brutálisak, a látvány is kifejezetten kellemes, az akció nagyon olajozott. Egy hazai kollégával az új karaktereket próbáltuk, akik szintén pöccre működtek. Rövid időn belül kiderült, mik a gyengéik és erősségeik, aminek köszönhetően a vérrel és tűzzel operáló Atrocitusszal, és az energikus, gyors Blue Beetle-lel is elgyepáltam ellenfelemet. A 2:0-s eredmény legalább egyenlítette a korábbi, Siege-es vereségünket, persze mindez csak azért történhetett meg, mert vetélytársamnak görcsölt az ujja, sőt még a monitor is az általa megszokottól eltérő szögben állt. A baráti meccs jó volt, a játék pedig láthatóan minőségi és változatos lesz, a gear-rendszernek köszönhetően újdonsággal is tud majd szolgálni a sokadik harcot követően.

Black Desert Online – Morgoria

A hihetetlenül részletes karaktergenerálással, élvezetes és hangulatos harcokkal teli Black Desert Online már terítékre került a magazinban, azonban a fejlesztők nem tétlenkedtek a megjelenés óta, így a látványos MMORPG hamarosan kiegészítéssel erősödik. A bemutató elején a megszokott hangzatos számokat kaptuk (például arról volt szó, hogy a startot követő egyetlen hónap alatt 400 000 játékos vetette bele magát a program egyedi világába), továbbá szó volt arról is, hogy a karaktergenerálásnak hála nemcsak a fehérneműs, nagy mellbőséggel megáldott női karakterek, hanem a sztárok is elszaporodtak a játékban. Michael Jackson alteregója például kifejezetten ijesztően, de hitelesen festett, továbbá mindenféle filmszereplő és zenész megfordult már a felhozatalban, ezzel is színesítve a BDO népességét.

A prezentáció fő apropója azonban a Morgoria volt, ami egy új területet jelent, méghozzá egyszerre tengeri és szárazföldi lehetőségeket kínálva. A Morgoria-tengeren kihajózva kereskedéssel és harcokkal is foglalkozhatunk (ez új eszközöket is jelent, tehát csatahajókat irányíthatunk, ágyúzhatunk is), a következő kontinens kezdőhelyszínéül szolgáló, hegyoldalba, sziklafalba épített Port Ratt pedig remek lehetőség az üzletelésre. A vízben a legmélyebb pontokig leúszhatunk, hatalmas szörnyekkel találkozhatunk, elsüllyedt hajóroncsokat kutathatunk át, miközben az állatvilágban is gyönyörködhetünk. Természetesen újabb főellenfeleket is jelent a kiegészítő, plusz ígéretet az új földrész bővítésére, aminek hála esélyes, hogy még hosszú-hosszú évekig remekül szórakozhatnak majd a Black Desert Online kalandorai.

Pure Farming 17: The Simulator

Amikor először kaptam róla értesítőt, azt hittem, csak egy viccről van szó, a Techland sajátos és szerethető humorát ismerve pedig egyből egy Dying Lighthoz készült kiegészítőt vizionáltam. Azonban semmi ilyesmiről nincs szó, nem fogjuk a közeljövőben mezőgazdasági gépekkel aprítani a zombikat, a lengyel csapat bizony tényleg meglátta a lehetőséget a szimulátorok világában, így kiadóként karolta fel a független Ice Flames stúdiót, hogy bemutathassa a Pure Farmingot. Az ötlet amúgy érthető, hiszen hasonló témában a Focus Home már kellőképpen megtollasodott, így kimondottan jó pénzt tud belefektetni további produkcióiba, avagy engem sem zavar, ha a Techland némi plusz bevétellel a komolyabb játékaira is nagyobb hangsúlyt fektet a jövőben.

Mert bizony a Pure Farmingnak minden esélye megvan a sikerre. A 2017-re várható produkció még csak pre-alpha állapotban volt megtekinthető, de már így sem festett rosszul, emellett tartalmában és játékmenetében is többet kínált a konkurenciánál. A dinamikus időjárás, a mindenre kiterjedő statisztikák mellett bármit megtehetünk, amit egy farmon szeretnénk. Termesztés, tenyésztés, állatok etetése… napfényben, esőben, amikor csak jólesik, csak és kizárólag licencelt gépekkel, vagy azokból kiszállva, teljesen szabadon sétálgatva. Lesz szabad játék egyfajta sandbox verzióban, kooperáció és Scenario-mód (20, fejenként 60 perces fejezettel), továbbá a legfontosabb elem, avagy a kampány az, ami megérdemli a figyelmet. Utóbbi egy gazdálkodással foglalkozó családot állít a középpontba, a tényleges irány pedig csak a játékoson múlik. Növények és állatok, sőt országok között is választhatunk: Egyesült Államok, Olaszország, Japán és Kolumbia várja majd a szimulátorok szerelmeseit, hogy az eltérő helyszíneken, az autentikus környezetben végezhessük megnyugtató tevékenységünket.

Ez volt Gamescomos összefoglalónk első része, a folytatást holnap olvashatjátok.