• Friss játékmenet felvételeket tartalmaző előzetessel jelentkezett a Ghost Recon: Wildlands 
  • A játék már előrendelhető, méghozzá három különleges kiadásban

Eddig nem sokat hallottunk a tavalyi E3-on meglepetésszerűen bejelentett új Ghost Recon-játékról, a Wildlands-ről mely szokatlan irányba kormányozza a taktikai shooter szekerét, hiszen ezúttal egy szabadon bejárható nyitott világban akciózhatunk az elit „szellemkatonákkal”. Bolíviai hatalmas területén a korrupt kormány és a drogkartellek életének megkeserítése lesz a feladatunk (főként a Santa Blancaval és kegyetlen vezérével, El Suenóval gyűlik majd meg a bajunk), ám hogy ezt miként visszük véghez, az csak rajtunk áll. A küldetéseket tetszőleges sorrendben, saját stílusunknak megfelelően hajthatjuk végre egyedül, vagy akár kooperatív játékmódban három másik játékos oldalán. Hogy az új recept mennyire válik majd be a Wildlands-nek, azt még nem tudjuk, de az új előzetes, melyben rengeteg vezethető jármű is feltűnik, igencsak reménykeltőnek tűnik.

Az viszont bizonyos, hogy a Ghost Recon: Wildlands-et három különleges kiadásban is megvásárolhatjuk majd, ezek pedig a következők lesznek.

  • The Deluxe Edition: A Deluxe Pack digitális változatában a Huntsman gépfegyvert és a motort, 3 emblémát, 3 fegyver álcát, 3 a karakterünk testreszabásához szükséges elemet, valamint XP boostert találunk. A Deluxe Edition dobozos verziójához jár még egy in-game térkép Bolívia vidékeihez, valamit a program soundtrackje is.
  • The Gold Edition: Ez a kiadás magában foglalja a Season Pass-t, ami két nagy kiegészítővel bővíti majd a játékot, ezen felül pedig exkluzív digitális tartalmakat is rejt, így felszerelési csomagokat, extra járműveket és fegyvereket, valamint a Delux Pack digitális változatának minden elemét.
  • The Calavera Collector’s Case: A kizárólag a Uplay Shop kínálatában megjelenő különleges kiadás magában foglalja a Gold Edition minden tartalmát, egy Ghost Audio Headset replikát, egy PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n is működőképes headsetet, egy a Santa Blanca kartell motívumaival díszített koponyát, Bolíviához egy in-game térképet, a játék zenei anyagát, egy bolíviai hordozótáskát, valamint három képeslapot.

Az előrendelők bónuszként megkapják a The Peruvian Connection nevű DLC-t, amely egy Bolíviai magas hegyei közé kalauzoló veszélyes küldetésre invitálja a felhasználókat: gerillaakciókkal tönkre kell tenni a Santa Blanca és a perui drogmaffia közötti szövetséget.

Hogy a játék mikor kerül a boltok polcaira, azt még pontosan nem tudjuk, de a közelgő E3-on miden bizonnyal erre is fény derül majd.