Nincs irigylésre méltó helyzetben a 343 Industries, hiszen azt a feladatot kapták, hogy tovább tolják a nagy népszerűségnek örvendő, több mint tíz éves Halo-széria szekerét. Szerencsére nem egy tapasztalatlan bandával állunk szemben, elvégre az elmúlt években a korábbi játékok multiplayer módjával kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat intézték, s ahogy a Bungie vonult kifelé, úgy kaptak nagyobb feladatokat: a Halo Reach-hez DLC-t készítettek, valamint nekik köszönhetjük, hogy napvilágot látott a Halo: Combat Evolved ünnepi változata. Az igazán nagy feladat azonban még csak most következik, hiszen nekiálltak a sorozat életében a következő nagy fejezetnek, a Forerunner-trilógiának, melynek első része a tervek szerint az év végén fog a boltokba kerülni.

A történettel kapcsolatban a fejlesztők még nem sokat beszéltek, annyit viszont már sikerült megtudni, hogy a sztori 2557-ben, egészen pontosan 4 évvel, 7 hónappal és 10 nappal azután játszódik, hogy a Halo 3 fináléjában a Forward Unto Dawn kettészakadt. Az eltelt időt Master Chief hibernált állapotban töltötte, miközben Cortana a kalandjaik során összegyűjtött adatokat elemezte, illetve új külsőt választott magának -- az utazásukat azonban egy betolakodó szakította meg. Cortana azon nyomban felébresztette Johnt, ám már nem volt mit tenni, és a hajó lezuhant a Requiem névre hallgató, óriási nyitott terekkel büszkélkedő, paradicsomi Forerunner-bolygóra, ahol néhány covenant egység mellett egy új, okosabb és ügyesebb ellenség, a requiem fogadja hősünket.



A kampánymód és multiplayer szekció elkülönül egymástól, ám bizonyos pontokon lesz átfedés. A távollétünk alatt az UNSC megépítette az eddigi legnagyobb hajóját, a három kilométer hosszú, mindenféle földi- és forerunner technológiával felszerelt Infinityt, melyet a mély űrbe küldtek, hogy a kíváncsiskodó szemek elől elbújva, nyugodtan gyakorlatozhasson a spártaiak új, IV-es generációja. Ezekről elsősorban azt kell tudni, hogy nem kiskoruk óta képzik őket gyilkológépekké, és komolyabb genetikai mutációról sincs szó, hanem felnőtt kommandósok önként és dalolva jelentkeztek, hogy a lehető legjobbak között lehessenek. Az Infinityn a kék és a piros csapat tagjai a Mjolnir páncél egy új, könnyített variációját tesztelhetik a hajó fedélzetén elhelyezett szimulációs teremben, de valódi harchelyzetben is kipróbálhatják majd a tudásukat, hiszen Master Chieffel is összefutnak.

A multiplayer módnak továbbá lesz a külön története is, mégpedig az Infinity kalandjait bemutató Spartan Ops keretében belül. A mód gyakorlatilag olyan, mint Modern Warfare-sorozatban a Spec Ops-küldetések, ám itt hónapokat felölelő, átívelő történet köti össze a missziókat, melyek még a fő kampánnyal is felveszik a versenyt, hagyományos Firefight mód viszont nem lesz -- és ez csak az egyik nagyobb változtatás.

Az erős fegyverek mostantól nem előre meghatározott helyeken lesznek megtalálhatóak, hanem bizonyos időközönként, teljesen véletlenszerűen jelennek meg, nincs többé várakozási idő miután leterítettek, egy gombnyomásra rögtön vissza lehet kerülni a harcba, és a már folyamatban lévő meccsekhez is csatlakozhatunk. Továbbá az Elitek nem lesznek jelen a multiplayer mérkőzések során, négy gránáttípus áll a rendelkezésünkre, illetve visszatérnek a különleges képességek: minden spártai alapfelszereltsége a sprint, e mellé pedig választható a Reach-ből visszatérő jetpack, optikai álca és a hologram, vagy az új képesség valamelyike, például a falakon átlátó Forerunner Vision.

A képességeket, a páncélzatot, a fegyverek kiegészítőit, a Spartan Ops-missziókat (NEM DLC-ről van szó), egyszóval mindent a Spartan Pointokkal kell megvennünk. Ez nem más, mint egy kreditrendszer, ám azt még nem tudjuk, hogy ez miben más, mint a Reach-ben is látható pontok -- valószínűleg ugyanaz, csak más a neve, tehát minél eredményesebbek vagyunk a szóló- vagy multiplayer küldetések során, annál több pontot kapunk.

Természetesen a történetorientált, még átvezető videókat is tartalmazó Spartan Ops mellett a hagyományos multiplayer módokat is megtaláljuk, néhány újonc társaságában. A Regicide például a Free For All egy variációja, melyben az egyik játékos a „király”, kinek fejére egy vérdíjat tűztek ki, ez az összeg pedig nő, ha a király megöl egy játékost, a pénzt viszont elveszíti, ha ő maga terül ki.