• Az XCOM 2 mellé is lesz Season Pass
  • Anarchy's Children - 2016 tavasz
  • Alien Hunters - 2016 nyár
  • Shen's Last Gift - 2016 nyár
  • Mindez 20 dollárba kerül
  • Öt dollárt spórolhatsz, ha a játékból a Digital Deluxe Editiont veszed meg
  • A Digital Deluxe Edition 75 dollárba kerül
  • Az előrendelők ajándékba megkapják a Resistance Warrior Packot
  • XCOM 2 megjelenés: 2016. február 5.

Az XCOM: Enemy Unknown 2012-ben bizonyította a világnak, hogy még igen is van helye a lassabb, megfontolt taktikázást előtérbe helyező stratégiai játékoknak, és egyúttal kiválóan támasztotta fel a klasszikus játéksorozatot ezzel a modern felvonással, amit később egy komoly kiegészítővel is megtoldottak, csavarva egyet a megismert játékmenetet.

MIndez nagy sikert aratott, így nem csoda, hogy a Firaxis Games mesterei már javában dolgoznak a folytatáson. Az XCOM 2 idén júniusban mutatkozott be, és ebben egy olyan alternatív jövő tárul elénk, ahol a Föld feletti uralmat az idegen lények vették át, az XCOM pedig már nem több, mint egy gerillacsapat, akik igyekeznek kiűzni a megszállókat, ahogy az tőlük telik.

A játékmenet az elődhöz hasonló, csak annak kibővített, máshol átalakított változatát kapjuk, így aki szerette az első részt, az ebben is otthonosan fogja érezni magát -- és lesz is mivel játszani, főleg most, hogy a kiadó egy szuszra három kiegészítőt is bejelentett. Úgy bizony, ez a Season Pass.

Az XCOM 2 Reinforcement Pack tartalma:

  • Anarchy's Children: a lázadás témájában készült tartalmak, és drámaibb opciók a katonáink testreszabása terén. - Megjelenés: 2016 tavasz
  • Alien Hunters: bemutatkozik egy vadászcsapat, akik az idegen egységes vezetői vették célkeresztjükbe. Velük együtt új missziók, fegyverek, páncélok és testreszabási opciók is érkeznek. - Megjelenés: 2016 nyár
  • Shen's Last Gift: egy új katonakaszt a maga fejleszthető fegyvereivel, páncéljával és egyedi képességeivel. Hozzá kapcsolódóan egy történet vezérelte küldetést és pályát is kapunk. - Megjelenés: 2016 nyár

Az XCOM 2 Reinforcement Pack 20 dollárba kerül, és ha igényt tartasz rá, akkor rögtön inkább a Digital Deluxe Editiont vedd meg, ami 75 dollárba kerül, így öt dollárt spórolsz, külön megvéve ezeket ugyanis 80 dollárral lenne könnyebb a pénztárcád. Ráadásul így a játék zenei albuma is a tiéd, persze, digitális formában.

A 2K Games továbbá bejelentette azt is, hogy aki előrendeli a játék szimpla vagy Digital Deluxe Edition kiadását, az ajándékképen megkapja a Resistance Warrior Packot. Ebben új ruhák és sisakok, valamint harcias arcfestések vannak, illetve a Survivor of the Old War néven emlegetett újonc.